Vilma
-7 °C
4 °C

Március elején sztrájkolhatnak a vasutasok

2016.02.12. 11:45

Ha Február 20-ig nem tud megállapodni a MÁV és a vasutas szakszervezetekkel megállapodni az idei évi bérfejlesztésről, a szakszervezetek március első hetében országos sztrájkot hirdetnek - ezt jelentette be a VDSZSZ Szolidaritás elnöke a bértárgyalásokban résztvevő másik hat szakszervezeti vezetővel közösen tartott sajtótájékoztatón pénteken. A hét szakszervezet, ami kollektív munkaügyi vitában áll a MÁV-al a csütörtöki sikertelen bértárgyalás után pénteken már sztrájkbizottságot is alapított

Halasi Zoltán hozzátette: még pénteken kezdeményezik, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat az elégséges szolgáltatások mértékéről. A szakszervezetek szerint a sztrájk ideje alatt például az árufuvarozást teljes egészében lehet blokkolni, mert erről bírósági határozat mondta ki, hogy az nem tartozik a még elégséges szolgáltatások körébe.