Angéla, Petronella
14 °C
26 °C

Módosítanák a Posta titoktörvényét, meg nem is

2016.02.19. 09:18

Módosító indítványt nyújtott be a fideszes Bánki Erik ahhoz a törvényhez, ami szerint a Posta minden szerződését eltitkolhatná a jövőben – írja az MTI.

Eszerint a postai szolgáltatónak a jogszabályban meghatározott adatokat nyilvánosan hozzáférhetővé kell tennie, de csak azokat, amik az egyetemes postai szolgáltatásra vonatkoznak. Azokat viszont nem, amik a Posta és az általa irányított vállalkozások üzleti tevékenységére vonatkoznak, és amik indokolatlan előnyhöz juttatnák a Posta versenytársait, ha azok megismernék őket.

Vagyis a Posta szerződéseit még mindig szeretné eltitkolni a kormánypárt.

Ez azért abszurd, mert a Posta állami pénzből versenyez piaci cégekkel a csomagok kézbesítésétől a pénzügyi szolgáltatásokig sok mindenben, és míg egy magáncégtől a tulajdonosai számon kérhetik, hogy hogyan veri el a pénzüket, addig a Fidesz javaslata szerint a Postánál ezt a tulajdonosok (az adófizetők) nem tehetnék meg. Ami pedig igazán aggasztó, hogy a kormány simán megcsinálhatja ugyanezt más állami cégeknél is, miközben a költségvetésből egyre több pénz megy el a kormányzat gazdasági funkcióira, vagyis egyre több pénzt lehetne ellenőrzés nélkül beleönteni az állami cégekbe.

Bánki szerint a módosító indítvány az alkotmánybírósági gyakorlatnak megfelelően pontosítja az adatok megismerhetőségének korlátait, és annak arányossági követelményét, valamint egyértelműsíti, hogy mik azok az adatok, amiket a jogszabály el akar titkolni.