Gáspár
14 °C
30 °C

Az Uber vezetésre buzdítja a sofőrjeit

2016.02.20. 19:46

Az Uber annak ellenére arra biztatja a sofőrjeit, hogy menjenek ki dolgozni, hogy péntek délután a rendőrség leszedte a rendszámot egy uberes sofőr autójáról. Az sms-ben azt írják, a partnereik "mindenben számíthatnak a támogatásukra".

uber

A csütörtöki sajtótájékoztatón is ugyanez hangzott el, pénteken megkérdeztük a céget, hogy pontosan mit értenek az alatt, de a kérdésre nem válaszoltak. Megkérdeztük az Ubert, hogy valóban küldtek-e ilyen sms-t a sofőröknek. 

"Az Uber már csütörtökön világossá tette, hogy folytatja a működést Budapesten. Ez az üzenet mind az utasoknak, mind az autóspartnereknek szólt. Az autóspartnereknek azt is jeleztük, hogy mindenben számíthatnak a támogatásunkra, illetve, hogy gőzerővel dolgoznunk kell azon, hogy minél hamarabb megszerezhessék a szükséges engedélyeket. Mi azt látjuk, hogy az autóspartnerek részéről is nagy a megfelelési vágy, elvégre most már 1200 magyar család megélhetése függ az Ubertől Budapesten" - írták a kérdésünkre válaszolva.

Fónagy János korábban azt mondta, hogy a kormányrendelet szerint a személyi és tárgyi feltételek hiányakor maximum 800 ezer forintos bírságot szabnak ki a hatóságok, ha valaki engedély nélkül, a szabályokat be nem tartva szállít utast Uberrel. Ebből 600 ezer lehet az engedély nélküli személyszállítás, és további 200 ezer, ha a sofőrnek nem volt adószáma sem. Pénteken és szombaton is dolgoztak uberes sofőrök Budapesten, ugyanakkor több olvasónk is azt írta, hogy néhány kerület a szokásosnál sokkal tovább tartott autót találni, vagy egyáltalán nem is lehetett.

Balatoni apartmanok

A Balaton idén is várja Önt és családját! Keressen apartmant nyaralásához itt!

Görög tengerparti nyaralások

Vakító napsütés, kék tenger várja!