Eladnak még néhány földet Simicska alól

2016.03.02. 07:41

Március 1-jén indult a Földet a gazdáknak program idei második fordulója, és ma már kalapács alá is kerül egy Simicska Lajoshoz köthető terület a Vas megyei Csönge térségében, írja a Világgazdaság. Csányi Sándornak is vannak édekeltségei a környéken, de azokat végül nem adják el. 

Az Orbán Viktorral összebalhézott milliárdos nem először jár így, a földeladási program kezdete óta több olyan területet is meghirdettek és elárvezerzek, amelyen az ő cégei gazdálkodtak. Ez a gyakorlatban azzal járhat, hogy bár a gazdálkodás jogát mindenképpen megtarthatják az érvényes bérleti szerződés lejártáig, az új tulajdonosok jócskán emelhetnek a bérleti díjon. A változás sok Simicska-céget érinthet, Győr-Moson-Sopron megyében például 15 hozzá köthető nagy értékű területet adnak el, az első néhány ezek közül kedden már el is kelt. 

A most Vasban meghirdetett 187 hektáros, 292 millió forintos földön a Sárvári Mezőgazdasági Zrt. gazdálkodik. A cégnek még 35 évre szóló haszonbérleti szerződése van, vagyis 2051-ig használhatja a szóban forgó rétet az új tulaj által meghatározott áron. 

Nagyobb szerencséje van Csányi Sándornak, az ő két nagy agrárcége - a Bólyi Zrt. és a Dalmand Zrt. - által művelt területek ugyanis kimaradnak az árverésből. A két, időközben magántulajdonú mintagazdasággá vált cég összesen 25 ezer hektáron gazdálkodik, és bár korábban felmerült, hogy ezeket is eladnák, végül kikerültek az eladó földek köréből.