Turkáljon ön is az MNB titkaiban!

2016.03.08. 17:32

Ha szeretne a Magyar Nemzeti Bank szennyesében turkálni most, hogy a Fidesz nagyon erősen dolgozik azon, hogy ezt senki se tehesse meg soha többet, akkor itt a nagy lehetőség, az Átlátszó.hu ugyanis kiperelte és nyilvánosságra hozta az MNB igazgatóságának 2013-2014-es határozatait.

Az Átlátszó még 2014-ben indított pert, mert az MNB sima közérdekű adatigényléssel nem volt hajlandó kiadni az igazgatósági határozatokat. Ezek nem azok az adatok, amelyeket a Fidesz el akar titkolni mindenki elől, és amit olyan vihartempóban fogadtak el a parlamentben, hogy a kormánypárti képviselők nagy részének úgy kevesebb mint 24 órával a szavazás előtt még fogalma sem volt róla, hogy miről van szó, viszont az MNB ezeket a határozatokat sem akarta kiadni, sőt, a bíróság döntését meg is támadta a Kúrián, az Átlátszó már meg is kapta a határozatokat.

Az összesen 258 soros lista nagy része a jegybank mindennapi működésével kapcsolatos, és mint ilyen, elég uncsi döntéseket tartalmaz, ezek között viszont megbújnak a milliós adományokról, ingatlanvásárlásokról, és persze az alapítványi pénzekről szóló döntések. Kiderül például, hogy 

  • az MNB egy saját, "mobil oktatási térnek" használható kamiont akart beszerezni 15 millió forintért 2013-ban;
  • a társadalmi felelősségvállalási program részeként döntöttek arról, hogy összesen 70 millió forintot ingatlanvásárlásokra és felújításokra költ majd az MNB;
  • az MNB "intézmény fenntartói-irányítói" szerepet szeretne magának az egyetemmé alakítandó Kecskeméti Főiskolában;
  • és hogy már 2013-ban elfogadták a a forint kibocsátásának 70. évfordulójáról megemlékező 2016-os programokat.

Ezen kívül az MNB összes ingatlan-, hegedű- és festményvásárlása és az alapítványok megalapítása is szépen végigkövethető a határozatokból. A 2013-as döntések itt, a 2014-esek pedig itt érhetők el. Jó böngészgetést.