Levente, Irén
17 °C
27 °C

Szijjártóék harcolnak a Tesláért

2016.03.08. 10:45

A kormány mindent megtesz azért, hogy Magyarországra csábítsa Elon Musk szupervállalkozó elektromos autókat gyártó cégét, a Teslát – idézte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert a Portfolio.hu.  A miniszter elmondása szerint

a magyar kormány már egy éve lobbizik a Teslánál,

hogy gyártsa Magyarországon a legújabb elektromos autóit. A cégnél Szemerkényi Réka amerikai magyar nagykövet udvarolt először 2015 márciusában, amikor elment a Tesla kaliforniai gyárába. A külügyminiszter névrokona, a hágai nagykövet Szijjártó Orsolya pedig a cég hollandiai összeszerelő üzemébe látogatott, ahol a menedzserek „finom utalásaiból” megtudta, hogy a Tesla tervezett olcsóbb, nagyobb piacra szánt Model 3 autóihoz egy nagyobb gyárra is szüksége lesz, ami akár valahol a közép-kelet-európai térségben kezdhetné még a termelést. 

Ezen információk alapján Szijjártó Péter utasította Czakó Judit New York-i külgazdasági attasét, hogy szervezzen célzott látogatást a Teslához, hogy mindenképpen gondoljanak Magyarországra, amikor az új gyáruknak keresnek helyet. 

A magyar kormánynak viszont iparkodnia kell, mert 

Szlovákia már 2014-ben bejelentkezett a Teslánál, hogy akár náluk is építhetnének gyárat.

A szlovák kormány fejlesztési ügynöksége már másfél éve felvette a kapcsolatot az amerikai céggel, pár hónappal azután, hogy a Tesla bejelentette az európai terjeszkedést. 

A Model 3-at, amit Szijjártóék reményei szerint majd Magyarországon gyártanak, március végén mutatják be, a tömeggyártás pedig 2017-ben kezdődhet. Ez a típus kb. 35 ezer dollárba kerül majd az amerikai piacon, vagyis sokkal több autós engedheti majd meg magának, mint a 71-106 ezer dolláros Model S-t.