Angéla, Petronella
14 °C
26 °C

Visszalépett a nyílt vitától a fideszes, akit azzal támadnak, hogy családi biznisszé alakította az iparkamarát

2016.03.09. 15:15

Dúl a harc a budapesti iparkamara (BKIK) elnöki székéért. A tisztújítás legnagyobb esélyese az eddigi elnök Szatmáry Kristóf fideszes politikus, de több kihívója is akad. Egyikük Nagy Elek, nagyvállalkozó, aki ugyan szerdára sajtónyilvános vitára is kihívta Szatmáryt, végül a politikus visszamondta a vitát.

Nagy Elek a szerdán elmaradt sajtónyilvános vitával kapcsolatban közleményt adott ki, amelyben azt írta, sajnálja Szatmáry visszalépését, fontosnak tartotta volna, hogy "a BKIK elnökségéért induló jelöltek nyíltan tudják ütköztetni álláspontjaikat."

A Napi.hu korábban már írt a BKIK körüli furcsa ügyekről. Egyebek mellett arról is, hogy a kihívók dolgát nehezíti, hogy a jelek szerint a mostani elnök és rokonai erősen kézben tartják a szervezetet. A választási bizottságot Szatmáry vezeti, a mandátumvizsgáló bizottságot Szatmáry anyja, Szatmáryné Jähl Angéla vezeti.

Nemrég már Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetője is nyíltan kritizálta az állapotokat. Szerinte a budapesti kamara családi biznisszé alakult Szatmáry és édesanyja, Szatmáryné Jähl Angéla vezetése alatt. Utóbbi ugyan csak az elnökségi tagok egyike, de a Napi.hu által megkérdezett kamarai vezetők és tagok egybehangzóan állítják: valójában ő irányítja a szervezetet.

Parragh kritikájában azt is elmondta, hogy a budapesti cégeknek csupán néhány százaléka tag, a legjelentősebb vállalkozások látványosan távol maradtak a szervezettől. 

A Napi.hu szerint választási furcsaság az is, hogy Szatmáryék két hét alatt csaknem félszáz új tagot léptettek be, ez a jelenlegi kamarai tagság jelentős része. Eközben egy sor jelentkezőt formai okok miatt elutasítottak, így ők nem vehetnek majd részt a szavazásban. A sok újonnan belépett tag a lap szerint befolyásolhatja a szavazás végkimenetelét, mert a kamarában az egy tag, egy szavazat elv érvényesül.

A Szatmáry-család tevékenységéről a korábbi években számos botrányos részlet derült ki. Jähl Angéla akkori élettársát jelölte egy Széchenyi-kártya iroda vezetőjének, ám kiderült, hogy az büntetett előéletű.

Frissítés: Szatmáry Kristóf cikkünk megjelenése után közölte, Nagy Elek neki hivatalosan nem is kihívója, elnököt a küldöttek jelölhetnek, majd a közgyűlés dönt a pozíció betöltéséről. Nagy Elek csak ma reggel szólt a vitáról, de Nagynak egyébként sem ismerete, sem jogalapja nem volt a vita meghirdetésére

Szatmáry szerint a kihívók dolgát egyáltalán nem nehezíti, hogy a választási bizottságot ő, a mandátumvizsgáló bizottságot pedig anyja, Szatmáryné Jähl Angéla vezeti, hiszen szerinte ezeknek a bizottságoknak nincs ráhatása az elnökválasztás folyamatára.

Nem igaz szerinte, hogy két hét alatt csaknem félszáz új tagot léptettek be, és ez a jelenlegi kamarai tagság jelentős része, szerinte 50 cég beléptetése egyébként sem befolyásolná a választás kimenetelét.

Az viszont igaz, hogy 1200 felszámolás alatt álló társaság felvételét elutasították formai okok miatt. De csak azért, mert Nagy Elekék "úgy próbáltak csalni", hogy 5-6 felszámolóhoz tartozó cég felvételét kérte.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!