Ágoston
14 °C
31 °C

Új elnöke van a Közbeszerzési Döntőbizottságnak

2016.03.10. 13:09 Módosítva: 2016-03-10 13:15:48

A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Közbeszerzések Tanácsa egyhangúlag Dr. Puskás Sándort választotta meg a Közbeszerzési Döntőbizottság elnökének - írja a Közbeszerzési Hatóság sajtóközleményében.

A Közbeszerzések Tanácsa 2015. március 9-ei ülésén döntött a Döntőbizottság új elnökének személyéről, aki a hatályos jogszabályok szerint öt évig tölti be pozícióját. A Hatóság keretében működő Közbeszerzési Döntőbizottság feladata a közbeszerzésekkel és a tervpályázati eljárásokkal kapcsolatos jogsértő vagy vitás ügyek miatti jogorvoslat intézése. A legutóbb a NAV-ot bírságolta meg 4 millió forintra.

Dr. Puskás Sándor 1986-ban az Államigazgatási Főiskolán igazgatásszervezői, majd 1995-ben a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán jogi diplomát szerzett. 1999-ben közigazgatási, 2005-ben jogi szakvizsgát tett. Dr. Puskás Sándor a helyi, a területi és a központi államigazgatásban dolgozott, 2006. április 15-e óta közbeszerzési biztos, 2013. október 1-je óta pedig a Közbeszerzési Döntőbizottság elnökhelyettese.