Péter, Pál
14 °C
30 °C

Talpra magyar, hív a wellness

2016.03.11. 20:27

A szállodásoknak nagyon jó hónapjuk lesz a március: a március 15-i és a tavaszi szünetes húsvéti hosszú hétvégék miatt kétszer is számíthatnak nagyobb rohamra. Ráadásul megkönnyíti a dolgukat, hogy lassan véget ér az ausztriai síszezon, így nem kell attól sem tartaniuk, hogy a hotelek nem azért konganak, mert vendégek nincsenek, hanem mert személyzet nincs.

Az Utazó magazin összeállításából az derül ki, hogy az előttünk álló négynapos hétvégét, majd a hóvégi ünnepet is utazással tölti a magyar. A Danubius Hotels szállodáiban (nemcsak a vidékiekben, hanem a fővárosiakban is) lényegében telt ház van mindkét ünnepi időszakra. Így aztán a lánc – ahol egyre jelentősebbnek érzik a szabadidős látogatásokat – idén árakat is emelt, egyes szobáik díja 10-15 százalékkal is magasabb, mint az elmúlt években.

Bár a mostani négynaposon főleg belföldi turistákra számítanak, a hó végén már megélénkülhet a külföldiek utazókedve is. Budapestre továbbra is főleg britek jönnek, de az erős dollár és az alacsony olajárak hatására némileg mérséklődő repülőjegy árak az amerikaiak utazási kedvét is fokozza. A belföldi vendégeik között továbbra is magas a gyerekes családok aránya.

Díjazták az év turisztikai szolgáltatóit

Az utazási magazin idén is kiosztotta az év legjobb turisztikai szolgáltatóinak járó díjakat. A szállodák hat kategóriában kaptak díjakat, az év utazási irodája a Tensi lett, a legjobb turisztikai fejlesztés Eger belvárosa, a fürdők közül a Gyulai Várfürdő és a Széchenyi fürdő kapott elismerést. A teljes listát ide kattintva olvashatja.

Hasonlóan a tapasztalatok a Hunguest Hotelsnél is, ahol idén is folytatódott a már tavaly is tapasztalt, töretlenül növekvő online foglalási kedv és online fizetési hajlandóság. Az év első két hónapjában a tavalyinál több vendéget és magasabb átlagáron fogadtak, így több mint 10 százalékos az árbevétel-növekedésük.

A szolgáltatók szerint a belföldi turizmus élénkülését több tényező is eredményezi. Ezek között politikai és gazdasági hatások egyaránt vannak (gyenge forint, olcsóbb üzemanyag, félelem a terrortól, az online foglalási rendszerek növekvő népszerűsége), de még a klímaváltozás is a magyar szállodások kezére játszik ebben az időszakban: mivel a környező külföldi sípályák nem hó biztosak és a melegebb télben az elmúlt évek negatív élményei után sokan döntenek úgy, hogy nem kísérleteznek a rövidebb sí utakkal, az arra szánt pénzt inkább itthoni pihenésre költik el.

Utazzon Szép kártyával!

A panzióktól a 4-5 csillagos szállodákig számos szálláslehetőség.

Görög tengerparti nyaralások

Vakító napsütés, kék tenger várja!