1,2 milliárdért épített gyümölcstárolót az egyik leggazdagabb magyar üzletember
Több mint 1,2 milliárd forintot fordított egy hűtőház felépítésére a gyümölcs bércsomagolással és bérhűtéssel foglalkozó BLTZ-Invest Kft. a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gégényben - közölte a társaság az MTI-vel.
A Céginfo.hu adataiból kiderül, hogy a cég többségi tulajdonosa Bige László vegyiparban és kereskedelemben érdekelt üzletember, akinek vagyonát a Napi.hu kiadványa, A 100 leggazdagabb magyar 2015-ben 160 milliárd forintra becsülte, ezzel Csányi Sándor mögött a második helyen állt a listán.
A tájékoztatás szerint a mintegy hatezer négyzetméteres hűtőház több mint háromezer tonna gyümölcs tárolására alkalmas, a projekt segítségével pedig közel harminc embernek kínálhatnak majd álláslehetőséget. A cégnél jelenleg tízen dolgoznak.
A társaság a 1 milliárd 286 millió forint értékű beruházás megvalósításához a Gazdaságfejlesztési Operatív Program Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztése című pályázati kiírásán csaknem 489 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott - olvasható a cég honlapján. A nyilvános cégadatok szerint a nyíregyházi székhelyű BLTZ-Invest Kft. 2014-ben 2,2 millió forintos nettó árbevétel mellett 888 ezer forint mérleg szerinti eredményt ért el.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)