Nincs már fizetés sem, csak a hálapénz számít?

Kíváncsiak voltunk arra, hány orvos dolgozik a fővárosi kórházakban önkéntes segítőként. Ez azért érdekes, mert az egészségügyet ismerők szerint ők az átlagosnál is nagyobb eséllyel várnak el hálapénzt a betegeiktől. Vagy az átlagosánál több betegük köt ki a magánrendelésükön.

Persze sok orvosnak a pénzen túl az is szempont, hogy ne essen ki a rázósabb kórházi gyakorlatból. Mondjuk egy privátban mellplasztikával foglalkozó szakembernek kifejezetten praktikus lehet egy-egy ügyeletet vinni valamelyik forgalmasabb sürgősségin, mert például egy motorbalesetes szilánkosra tört állkapcsát összerakosgatni olyan szakmai feladat, ami a motiváltabb orvosokat a kihívásért magáért is simán érdekelheti. 

Másrészt egy sok összetevős kényszer is, hogy a kórházak önkéntesként használnak sok képzett és rutinos orvost. Például előfordul, hogy nélkülük nem lenne meg az ügyelet működtetéséhez előírt létszám, mert mondjuk több, munkaviszonyban foglalkoztatott orvosra nincs pénz, vagy épp nincs jelentkező. Vagy egyik sincs.

Így született meg ez a tipikus magyaros működési hibrid, amiben összetalálkozik

• az alulfinanszírozottság és az elvándorlás miatti szakemberhiány
• az elöregedés problematikájával,
• a romló közegészségügyi helyzettel
• és az egyre magasabb szintű és egyre drágább egészségügyi megoldások iránti növekvő kereslettel.

Ez az együttállás pedig eléggé tökéletes elegy azoknak, akik a közgyógyászaton belül mozogva saját zsebre dolgoznak, az állásokért a kórházi feletteseiknek akár fizetnek, illetve a hálapénzekből mondjuk visszaosztanak – meséli egy névtelenséget kérő egészségügyi felsővezető.

A rendszer működési költségei egyre inkább a kiszolgáltatott betegekre hárulnak, akik erejük szerint – sokszor erejük felett – saját zsebből vásárolják meg a szolgáltatásokat. Közben pedig a magánegészségügy is kimutathatóan egyre több területre nyomul be, mert sokan a fizetős, de átláthatatlan állami helyett inkább a fizetős, drágább, de legalább átlátható magánszolgáltatásokat választják. A politikusaink pedig, különösen választási helyzetekben, még mindig el-elmondják, hogy az egészség nem üzlet.

Hol, mekkora a fertőzöttség? 

Ez az, amire mindenki kíváncsi. Jó lenne rámutatni név szerint kórházakra és konkrét orvosokra is, hogy igen, ők azok, akik bizonyíthatóan főként zsebre dolgoznak, kiválogatják a betegek krémjét, akiket aztán a magánpraxisuk felé terelnek, vagy az ott fogadott súlyosabb betegeiknek előnyöket ígérnek az állami ellátásban. De a helyzet fentebb ecsetelt összetettsége, az egyéni motivációk különbözőségei miatt nem tudunk listát adni a zsebre dolgozó orvosokról. Hiába tudjuk akár konkrétan, hogy valamelyik specialista itt vagy ott fizetés nélküli önkéntesként dolgozik, ez önmagában nem bizonyít semmit. 

De annyit azért a területen dolgozó forrásainktól tudunk, hogy az önkéntes orvosok státuszuk körülményeinél fogva – ingyenmunka, sokszor az ügyeleti rendszerben stb. – az átlagosnál hajlamosabbak lehetnek elfogadni a hálapénzt, ahogy arra is, hogy magánpácienseiknek előnyöket biztosítsanak. Az EMMI alá tartozó ÁEE adatai szerint a fővárosi állami kórházakban a következő a helyzet. 

Kórház neve	Teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazott orvosok (fő)	Egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyban foglalkoztatott orvosok (fő)
XII. Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet	49	0
VIII. Szent Rókus Kórház és Intézményei	41	0
IX. Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet	77	30
XII. Országos Onkológiai Intézet	200	16
XII. Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórház	216	76
XII. Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet	85	22
II. Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet	54	11
XIV. Országos Klinikai Idegtudományi Intézet	58	27
VII. Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ	316	77
IX. Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet	288	20
XI. Szent Imre Egyetemi Oktató Kórház	156	5
XII. Országos Sportegészségügyi Intézet	43	9
XIII. Nyírő Gyula Kórház - Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet	75	33
XIV. Uzsoki utcai Kórház	230	22
X. Bajcsy-Zsilinszky Kórház-Rendelőintézet	232	20
XX. Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház-Rendelőintézet	263	87
III. Szent Margit Kórház	84	20
VIII. Heim Pál Gyermekkórház	226	116
IV. Károlyi Sándor Kórház	34	10
Összesen	2727	601

Az adatok alapján azt lehet mondani, hogy átlagosan 4-5 közalkalmazott orvosra jut egy egyéb jogviszonyban dolgozó.

Megkérdeztünk egy egészségügyi munkajogászt is, hogy az egészségügyi foglalkoztatási terminológiában az "egyéb" kategóriájú munkavégzés egészen pontosan milyen foglalkoztatási formát jelent, mert a megkapott adatokból nem épp egyértelmű, hogy 601 fő csak az önkénteseket, vagy a vállalkozókat is magánban foglalja-e.

Annyit tudtunk meg, hogy utóbbiakat a jogszabály közreműködőnek, esetleg személyes közreműködőnek vagy szabadfoglalkozásúnak minősíti, de nem sorolja az egyéb kategóriába, így ez a megnevezés valószínűleg csak az önkéntes orvosokra utal – de erre vonatkozó pontosító kérdésünket elküldtük az adatgazda Állami Egészségügyi Ellátó Központnak is.  

Az mindenesetre látható, hogy arányaiban elképesztően sok a nem hagyományos formában foglalkoztatott orvos, akik akár vállalkozóként, akár önkéntesként dolgozzanak, "az egészség nem üzlet" szlogent feltehetően fenntartásokkal kezelnék, merthogy sokuknak nagyon is az. 

Honnan a sok önkéntes? 

Az önkéntes segítői munka hivatalosan 2003 óta létezik – persze előtte is létező gyakorlat volt –, ekkor történt, hogy átfogóan rendezték az egészségügyi foglalkoztatási jogviszonyokat, ezek közé ezt a foglalkoztatási formát is beemelve. Hogy erre miért lett szükség, arra többféle magyarázatot is hallottunk. Kicsit ugyanis furcsa, hogy rutinos orvosok ilyen szerepköröket felvállalnak, és csak akkor képzelhető el, ha minden érintett – a kórház és az orvos is – valamiért különösen jól jár ezzel az egésszel. A helyzet pedig tényleg ez. 

A krónikus vidéki orvoshiány, az aktív ellátás beszűkülése miatt eleve szükség volt egy rugalmasabb foglalkoztatási formára, sok kórházigazgatónak égető volt mindenféle kiskaput találni – ugyan kézenfekvő volt a részmunkaidős foglalkoztatás, ami a szektorban ma is elég gyakori, de az önkéntesség emellett is el tudott terjedni. A terjedésnek részben a liberális egészségügy miniszter, a tavaly elhunyt Molnár Lajos regnálása ágyazott meg.

A 2007-es egészségügyi reformtörekvések egyik eszköze a kórházi kapacitásszűkítés volt, ami elsősorban a szülészeteket, illetve a sebészeti és urológiai ellátásokat érintette. A szakértő orvosok koncentrálásának célja a komolyabb szaktudás kiemeltebb kórházakba történő összpontosítása volt, illetve, hogy a tömeges fővárosi osztálybezárások után munka nélkül maradó budapesti orvosok vidéken mérsékeljék az orvoshiányt. 

A súlyponti kórházak megnövekedett terhelése miatt többfelé orvoshiány lépett fel Budapesten is, viszont a rögzített bértömeg-gazdálkodás miatt többletpénz nem nagyon volt a szükséges orvosok igazolására. Miközben mondjuk 24 órás sebészetet csak szigorú létszámelőírások alapján lehetett működtetni, ez manapság is óriási probléma több helyen. Jó megoldás volt a nyugdíjas önkéntes orvosok mellett egyre több aktív korú orvost is önkéntesként foglalkoztatni. Így az intézmények ki tudták állítani az osztályok működtetéséhez szükséges minimumlétszámot, és az ott dolgozó orvosokra is egyenként kevesebb éjszakai ügyelet jutott.

Volt forrásunk, aki azt mesélte, hogy egyes kórházak még a szakápolók helyett is alkalmanként bevetik az önkéntes orvost, akik mondjuk a kötelező ügyeleti idejükben asszisztensként segítenek a műtőasztaloknál. Ő is megerősítette, amit máshonnan is hallottunk, hogy az önkéntes szó elméletileg magában hordozza az ingyenesség képzetét, de erről ezekben az esetekben természetesen nincs szó. Az önkénteseket a hálapénz és a saját betegeiknek juttatott előnyök motiválják. 

Ebben az olvasatban a történet vesztesei – az adófizetők mellett – azok a betegek, akik nem akarják, vagy mondjuk nem tudják kifizetni a magánpraxist és a soron kívüliséget, és mondjuk ügyeletben tudtukon kívül egy olyan doktor kezébe kerülnek, akit kizárólag a hálapénz, illetve a ránézésre fizetőképes betegek lehalászása motivál.

Olyan történetet is hallottunk, hogy régebben a zsírosabb helyekért (a jobb kórházakért, jobb osztályokért) az orvosok fizetni is hajlandóak voltak az intézmény vezetőinek vagy közvetlen feletteseiknek. Az utóbbi években az talán azért már ritkább, mert fordult a kocka, miután sok orvos felfedezte, hogy a tudását nyugatabbra jóval több pénzért értékesítheti, viszonylag könnyen.

Az önkéntesség csak tünet

A történetnek azért létezik egy puhább olvasata is. Hallottunk olyan véleményt, hogy mivel az állami rendszerben nehéz legális keretek között extra szolgáltatást venni, ennek logikus és egyenes következménye, hogy a betegek illegális eszközökkel próbálnak előnyöket venni.

Ráadásul tavaly óta törvény tiltja, hogy állami kórházak pénzt kérjenek olyasmiért, ami után egyébként állami (OEP) finanszírozást kapnak. Csakhogy hiába szeretnék, hogy ne váljon láthatóvá az egészségügy kettéválása, a valóságban már régen kettévált: aki fizet, az gyorsabban és jobb szolgáltatást kap, mint aki nem fizet. 

Egy nagyobb budapesti kórház osztályvezető főorvosa némileg megengedőbben nyilatkozott: szerinte az orvosok pontosan látják, hogy egyhamar biztosan nem változnak a kórházi fizetési viszonyok, miközben ők 10-12 évnyi kemény tanulás után – joggal – szeretnének jól élni.

Márpedig a kórházi 300 ezres bruttóból nem lehet jól élni, így az egyetlen lehetőség a magánpraxis. Emellett viszont sokan nem szeretnék elhagyni a normál kórházi osztályokat sem, mert sok szakmailag kihívó esettel csak itt találkozhatnak, az általános gyakorlatukat sem akarják elveszíteni. És persze pénzre váltható reklámértéke is van annak, hogy az adott magánpraxist az a dr. XY viszi, aki mellesleg egy egyetemi kórházban is praktizál.

Ez a főorvos sem cáfolta, hogy ebben a modellben előfordulhatnak, ahogy fogalmazott, turpisságok – hálapénz és ügyfelek halászgatása a magánrendelésre –, de szerinte távolról sem csak ezek az önkéntes orvosok motivációi.