Naponta üresednek meg háziorvosi praxisok

2016.03.23. 09:43

Január és március között 69 háziorvosi praxis vált tartósan betöltetlenné az országban; így 307-re emelkedett azoknak a körzeteknek a száma, ahol legalább fél éve nincs már háziorvos – írja a Magyar Nemzet. Az Országos Alapellátási  Intézet (Oali) nyilvántartása szerint budapesti, békési, szabolcsi és Fejér megyei körzetek üresedtek meg idén. 

A tartósan betöltetlen körzetek száma annak ellenére nő, hogy az állam nemrég letelepedési és praxisjog-vásárlási támogatást hirdetett, amivel az üres praxisok betöltését ösztönöznék. Az Oali elnöke szerint ugyanakkor ez láthatóan nem oldja meg a problémát. Selmeczi Kamill szerint már most is sok háziorvos dolgozik úgy, hogy betöltötte a nyugdíjkorhatárt, ezért egy-két éven belül százával szűnhetnek meg praxisok, 

öt éven belül pedig megfeleződhet a körzeti háziorvosok száma.

A háziorvosi praxisok betöltésének támogatására 2015-ben 750 millió forint keretösszeget szántak, ebből azonban csak 471 milliót használtak fel. Ráadásul korábban volt olyan eset is, hogy egy orvos úgy vette igénybe a támogatást, hogy közben otthagyta háziorvos nélkül a korábbi körzetét , így nem csökkent a betöltetlen körzetek száma.