Nem lesz sztrájk a Volánnál

2016.03.25. 14:24

Nem lesz sztrájk a Volán-társaságoknál, megállapodott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV), a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége az idei béremelésről - közölte a nemzeti vagyonkezelő, valamint a Közúti Közlekedési Szakszervezet pénteken az MTI-vel.

Az MNV Zrt. tájékoztatása szerint a havi 190 ezer forint alatt kereső, több mint 2600 dolgozó fizetése 5 százalékkal, míg a magasabb keresetű csaknem 12 ezer dolgozóé 3,36 százalékkal emelkedik 2016. január 1-jétől visszamenőleg. Emellett a cafeteria-keretek összegének emelésére is lehetőség lesz. A megállapodás alapján a munkavállalók mintegy 85 százaléka részesül a bérfejlesztésben. Az MNV hangsúlyozta, az egyeztetések során a szolgáltatást igénybe vevő, éves szinten mintegy 436 millió utas érdekeit is szem előtt tartották, tulajdonosként az utasok biztonsága, kényelme, valamint a szolgáltatás minőségének javítása az elsődleges feladatuk.

A Közúti Közlekedési Szakszervezet tájékoztatása szerint elmarad a Volán-szakszervezetek húsvét hétfőre meghirdetett ötnapos sztrájkja. A szakszervezet közölte: a munkáltató és a tulajdonos módosította korábbi javaslatát, az új ajánlat a lehető legközelebb került a munkavállalói követeléshez. Így a sztrájkot meghirdető szakszervezetek - a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége - az ajánlat elfogadása és a sztrájk lemondása mellett döntöttek. A differenciált emelést tartalmazó ajánlat részleteiről az egyeztetés a jövő héten folytatódik a munkáltatókat képviselő Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségével - közölték.