Varga: Újabb áfacsökkentések jönnek

2016.04.13. 15:27

A sertéshús után a tej, a tojás és a baromfi áfája is 5 százalékra csökkenhet jövőre, és mérsékelhetik az éttermi szolgáltatások és az internethasználat forgalmi adóját is. Emellett további 100 milliárdot terveznek lakástámogatásra költeni 2017-ben - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Varga az MTI-nek azt mondta, hogy a jövő évi költségvetés célja az adócsökkentés és az otthonteremtés támogatása lesz. A költségvetés tervezetét a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán juttatja el a Költségvetési Tanácsnak.

Az adócsökkentés okozta bevételkiesést, illetve az otthonteremtésre szánt kiadásnövelést az állam Varga szerint részben a gyorsabb növekedésből származó pluszbevételekből tervezi fedezni. A kormány a 3,1 százalékos növekedéssel számol jövőre az idei 1,5 százalék után.

Másrészt a gazdaságot fehérítő lépésekből, valamint a hiánycélnak a GDP 2,4 százalékára való megemeléséből, más szóval adósságból fedezi.

A tervek szerint otthonteremtésre 100 milliárddal többet szánnak majd a 2017-es büdzsében, mivel arra számítanak, hogy jövőre nagyobb számban indulnak majd meg az állami támogatást is élvező építkezések. Az éttermi szolgáltatások áfáját pedig 2017-re 18, 2018-ra 5 százalékra csökkentik. 

Varga szerint nullszaldósra tervezik hozni az állam működési büdzséjét. Ám - amint a Portfolio megjegyzi - ennek semmi köze nincs az Orbán Viktor által februárban belengetett, valódi nullszaldós büdzséhez, hiszen a hiánycél valójában nőni fog, így a költségvetés távolodik az egyensúlytól.