A CBA alapítója szíve szerint egyetlen boltját sem nyitná ki vasárnap
További Gazdaság cikkek
- Gigantikus fejlesztések indulnak Budapesten, két új városrész is épül a fővárosban
- Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Vagon csoport és a BME
- Bejelentést tett a Budapest Airport, megkezdődik az új terminál építésének előkészítése
- Jelentősen megemelkedik a műszaki vizsga ára, de a rendszámokért is többet kell majd fizetni
- Bejött a papírforma: megszavazta a parlament a 2025-ös költségvetést
Többen tették fel az utóbbi napokban a kérdést: ha Baldauf László CBA-elnökként hangosan állt ki a vasárnapi kötelező zárvatartás mellett, és hangsúlyozta, hogy a vasárnapi munka családokat tesz tönkre, akkor hogy lehet, hogy boltjaikat mégis kinyitják vasárnap? Ráadásul Baldauf az egyike volt azoknak, akik még lobbiztak is a törvényért.
Korábbi kérdésünkre, hogy kinyitnak-e CBA-üzletek vasárnap, azt a választ kaptuk, hogy a franchise partnereink a nyitvatartási időt saját hatáskörben határozhatják meg, - abba a központ nem szól bele – így a vasárnapi nyitásról is a hozzájuk kapcsolódó vállalkozások döntenek.
Sok család ment már tönkre
Baldauf tavaly azt nyilatkozta, elég régóta dolgozik már a szakmában, sok családot látott tönkre menni a vasárnapi munka miatt. Elfogadhatatlannak tartja, hogy sokan csak azért dolgozzanak vasárnap, mert az emberek nem tudnak hat nap alatt mindent megvenni. A forgalom pedig nem esik vissza a kötelező vasárnapi boltzártól.
Most megkérdeztük Baldauf Lászlótól, személy szerint mit gondol a kormány változtatásáról, a törvény visszavonásáról, illetve a közvetlenül az ő tulajdonába, vagy résztulajdonába tartozó boltokkal kapcsolatban mi a terv.
De a konkurenseket is nézni kell
Baldauf válaszában azt írta:
„Ahogyan azt korábban számos fórumon hangoztattam, több fontos szempont miatt kedvezőnek tartottam a vasárnapi nyitva tartás korlátozását, mely a több tízezer kereskedelmi alkalmazott számára megteremtette a pihenés, a családi együttlét lehetőségét. Az újbóli nyitás sajnos a kereskedelemben dolgozók, és ezzel együtt családjaik számára is komoly nehézséget jelentenek.
Az érdekeltségembe tartozó üzletek vonatkozásában kollégáimmal együtt alaposan megvizsgáljuk azt, hogy mely üzleteknél tudjuk megtenni azt, hogy vasárnap továbbra is zárva maradjunk. Szívem szerint egyik kereskedelmi egységemet sem nyitnám ki, de a megváltozott körülményeket – konkurens üzletláncok újranyitását - nekem is figyelembe kell vennem.
A vasárnapi nyitvatartás korlátozásának eltörlése komoly mértékben veszélyezteti a hazai tulajdonú családi-, illetve kisvállalkozásokat, akik számára a vasárnapi működés lehetősége a túlélést jelentette. A döntés hatására komoly mértékű bezárási hullám következhet be."
Buktak a magyar láncok
A kormány hangoztatott célja a misére járás mellett egyébként az volt a kötelező zárvatartással, hogy ezzel a nemzetközi multikkal, és nagy diszkontokkal (Tesco, Lidl, Aldi, Penny) szemben megvédjék a családi vállalkozásokat és a hazai láncokat (CBA, Coop, Real).
Ehhez képest egy év eredménye az volt 2015 végén, hogy a diszkontok forgalma 5,4 százalékkal erősödött, míg a hazai láncok 6,8 százalékkal gyengültek. A nagy nemzetközi multik (Tesco, Auchan) is erősödtek 1,7 százalékot. Tegyük hozzá, a független kisboltok 3 százalékos erősödést értek el.