Százmilliókért okoskodott haverjaival Matolcsy az ön pénzén

DMOHA20150606025
2016.04.25. 13:26
Esetenként 20-30 millió forintból szervezett exkluzív, zártkörű előadásokat a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványa, összesen több mint 200 millió ment el erre. A rendezvényszervezésre és az előadók meghívására Matolcsy György jegybankelnökhöz és az alapítványhoz más szálakon is kötődő cégek kaptak méregdrága megrendeléseket. Reprezentatív helyszínek, felső kategóriás ellátás, haverok egymás közt: így okoskodott a közpénzekből a jegybankelnök és klikkje.

Olyan értékeket teremtünk és osztunk meg egymással, amelyekről talán még nem is hallottunk (...) Ecsetet és vásznat adunk a 21. század megismerésének térképéhez, hogy együtt alkothassuk meg Magyarország új értékteremtő doktrínáját!

- így hirdeti szűk körben terjesztett meghívóiban Pageo-klub nevű rendezvénysorozatát a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Pallasz Áthéné Geopolitikai Alapítvány.

Amit akár meg is mosolyoghatnánk, már ha nem tudnánk, hogy a képletes ecsetre és vászonra több mint 150 millió forintnyi közpénzt költött el Matolcsy György jegybankelnök, illetve formálisan a fejéből kipattant alapítványok. A rendezvényeket pedig egy jól körülhatárolható, az MNB-s alapítványokkal láthatóan jóban lévő szűk kör szervezte, belőlük került ki a meghívottak jelentős része, néha pedig az előadók is. Mindez reprezentatív helyszíneken, top kategóriás ételekkel.

Más szóval Matolcsy és alapítványa

szerveztettek a haverjaikkal egy csomó méregdrága rendezvényt, hogy aztán ezekre elhívják a haverjaikat és egy jót zabáljanak meg okoskodjanak az Ön pénzén.

És az ezek után már csak mellékszál, hogy ezek az eseményeken amúgy a geopolitikáról nem nagyon volt szó.

Értékteremtők - jó drágán

A klubrendezvények jellemzően egy-egy 60-90 perces előadás köré szerveződtek, a meghívott előadók nemzetközileg ismert, bár nem top kategóriás társadalomkutatók voltak. A megnyitóbeszédet jellemzően Matolcsy, illetve a Pageo elnöke, Csizmadia Norbert tartotta. Csizmadia korábban az NGM-ben volt államtitkár, most alapítványi pozíciója mellett a jegybank gazdaságstratégiáért és tervezésért felelős ügyvezető igazgatója. Onnan is ismerős lehet, hogy Matolcsyval társszerzője a magyar kék banánt és az interkontinentális fordítókorongot is tartalmazó elborult 2011-es növekedési tervnek.

Az előadások mind zártkörűek voltak, a meghívás - mint arra a Pageo a kiküldött e-mailekben figyelmeztetett is - névre szólt. A meghívók egyébként nyilvánvalóvá is teszik a dolog bennfentes és exkluzív jellegét. Az alapítvány üzenete szerint a klubest “lehetőséget biztosít egymás személyes megismerésére, tapasztalatcserére (...) és egy jóízű beszélgetésre”. A jóízű beszélgetés pedig alkalmanként 20-30 millió közpénzbe került.

A Pageo által pénteken közzétett szerződések szerint a klubeseményeket döntően Borókai Gábor Heti Válasz-főszerkesztő lányának, Borókai Flórának a cége rendezte. Az Akció Rendezvényszervező Kft. hét eseményért összesen 66 millió forint plusz áfát számlázott ki a Pageónak. Az események eleinte a Budapest Music Centerben voltak, ahol 4-8 millió plusz áfa közötti összegekért szervezett le egy ankétot Borókai cége. Az első klubestet még maga a Budapest Music Center Kft. rendezte, potom 7 millió plusz áfáért.

Tavaly ősz óta már a Bálnában megy a buli, a költségek pedig 14-15 millió forint plusz áfára emelkedtek rendezvényenként. A Budapest Music Centerben jellemzően 250 főre szervezték az ankétokat, a Bálnában már 4-500 fő szerepelt a szerződésekben. Arról nincs pontos információnk, hogy valójában mennyien mentek el az eseményekre. Úgy tudjuk, a klubesteken csúcskategóriás catering volt.

A külföldi előadókat egy kivétellel a Mosaic-Trans Kft. szállította a Pageónak, jellemzően 40 ezer euró (mai árfolyamon 12,4 millió forint) plusz áfás átalányárért. Mai árfolyamon számolva összesen több mint 71 millió forintért szerződtettek hat fellépőt a Pageónak. Az már önmagában gyanús, hogy majdnem mindegyik fellépő ugyanannyiba került, holott az általunk megkérdezett rendezvényszervezők szerint az ilyen fellépések egyes költségtételei (pl. repülőjegy, szállás, stb.) sok mindentől függnek és nagyon változóak tudnak lenni.

Ismerős arcok

A Mosaic-Trans Kft. cégnév mögött a Mosaic Transformation Agency áll, amelynek két vezetője, Mányai Csaba és Végvári Imre többször is előkerülnek a Pageo környékén, bár a piacon is elismert szereplőknek tartják őket. A második, 2015. május 7-én megrendezett Pageo-klubest meghívójában egy beszélgetés moderátoraként vannak feltüntetve. Ők szervezik a TEDx Danubia nevű, rövid, közérthető tudományos előadásokból álló rendezvényt is, amelyet a Pageo további 13 millió forinttal támogatott.

További érdekesség, hogy a TEDx Danubia előadói között előkerülnek olyanok, akik a Pageónál is felléptek, illetve támogatást kaptak az alapítványtól. Csíkszentmihályi Mihály pszichológus például mindkét zászló alatt tartott előadást. Csíkszentmihályit saját üzlettársának a cége, az ALEAS Hungary Kft. közvetítette ki a Pageo számára 4,3 millióért. A cég vezetője, Vécsey Zsadány szintén fellépett a TEDx-en. Ahogy Hetesi Zsolt kutató is, aki egyéni vállalkozóként 11,7 millió forintos támogatást kapott a Pageótól.

A TEDx Danubia egy 2011-es rendezvényén például egyszerre szerepelt Matolcsy, Csíkszentmihály és Vécsey. Az esemény egyik szervezője az ALEAS volt.

Máshol is találunk ismerős arcokat. A Pageo-klubestek indulása előtt az alapítvány a Brain Bar nevű hipszter-innovációs rendezvény egyes előadóinak meghívását szponzorálta, amiért két részletben 52 millió forint plusz áfát fizetett a We Love Publishing Kft.-nek. A We Love Publishing alapítója Száraz István, aki kerekasztal-vendégként részt vett a Pageo 2015. októberi klubestjén. A cégben tulajdonos a VS.hu-t kiadó New Wave médiacsoport is. Amelynek vezetője szintén Száraz István.

A New Wave “geopolitikai témájú” anyagokra 2015-ben 72 milliót, 2016-ra 69 milliót kapott a Pageótól. Ezért részben meg is dolgozott, mivel mindegyik Pageo-klubot élőben közvetítették az interneten, beszámoltak róla írásosan is, és interjúztak a meghívottakkal. Ezek amúgy érdekes anyagok lettek, de ha valóban csak erre kapták az évi 70 milliót, az azt jelentené, hogy cikkenként kb. 10 millióért tették mindezt. Azt nem tudjuk, hogy a VS anyagainak mekkora volt az elérése.

Nagyvonalúság

Amint látszik, az alapítvány nagyvonalúságából egy igen szűk kör igen jól profitált. Összesen nagyságrendileg 150 millió ment el eddig a Pageo-klubra, további 52 a Brain Bar-ra. Utóbbit az Akváriumban rendezték. 

Ezek azok a költségek, amelyek magyar cégekhez vándoroltak, de a legnagyobb önálló tétel egy amerikai cégnél, a New Jersey-ben bejegyzett BritghSight Groupnál landolt, ők közvetítették ki John Gerzema társadalomkutatót az egyik Pageo rendezvényre 56 ezer dollárért (nagyságrendileg 15 millió forint).

Vannak további rendezvényszervezési tételek a Pageo adatközlésében, amelyeket nem tudtunk beazonosítani, csak feltételezni lehet, hogy mit takarnak. Ilyen például egy idén március 24-i 40 ezer eurós tétel a Mosaic Trans-nak, amely lehet, hogy Arjun Appadurai társadalomtudós áprilisi előadásának fellépti díja, de az is lehet, hogy másról van szó. Továbbá nem szerepel az 5 millió forint feletti elszámolásokban egy idén februári Pageo-klub, amelyen Barabási Albert László nemzetközileg elismert hálózatkutató tartott előadást az Iparművészeti Múzeumban. Feltételezhető, hogy ez esetben mind a fellépti díj, mind a helyszín kijött 5 millió forint alatt.

Neves előadók, nagy gondolatok

Az első Pageo-klubot tavaly márciusban tartották az Új Selyemút témában, ezen feltételezhetően a közép-ázsiai infrastrukturális-kereskedelmi hálózatok Kína által propagált kiépítése lehetett a téma, de az előadó nem ismert.

A második ankéton, 2015 májusában beszélgetőpanelekben ott volt például Tarrósy István, a Pécsi Tudományegyetem Afrika-kutatója. Az ő cége, az IDResearch Kft. négy tételben nagyjából 5 millió forintot kapott a Pageótól kiadványkészítésre, köztük Tarrósy egyik publikációjának megjelentetésére. A fő előadást a már említett John Gerzema tartotta Az Athéné doktrína: Hogyan uralják majd a világot a nők (és azok a férfiak, akik úgy gondolkodnak mint ők)? címen. Ami már csak azért is ironikus, mert a Matolcsyt pozícióba helyező Fidesz és kormánya láthatóan nem igazán fogadta meg ezt a tanácsot, és úgy tűnik, még mindig abban hisz, hogy a nő helye a konyhában meg a gyerek mellett van.

2015 júniusában látta vendégül a Pageo-klub a magyar származású George Friedmant, a Stratfor amerikai geopolitikai elemzőcég vezetőjét, akit rajongói hatalmas koponyának tartanak, de a nemzetközi tudományos közösség egy jó önmarketinggel rendelkező szélhámosnak tartja. Friedman mindenesetre megítélésétől függetlenül világszerte ismert név a szakmában, ezért a klubeseménnyel összekötve a Pageo 14 milliót fizetett a New Wave-nek a geopolitikus három könyvének magyarra fordításáért. Sőt, Matolcsy és Friedman két köteté egy közös könyvbe is összeszerkesztette a Pageo.

2015. októberében Simon Anholt országmarketing-szakértő tartott előadást Mitől jó egy hely? témában, amire jó lett volna, ha meghívják mondjuk Tarlós Istvánt is. Egy hónappal később Sandy Speicher amerikai kutató beszélt a Kapcsolathálók: oktatás, innováció, design témakörben, és nézetei alapján feltételezhetően nem a magyar oktatási rendszer átalakítását méltatta.

Decemberben Csíkszentmihályi beszélt a “kreatív flow” elméletéről, februárban Barabási volt a vendég. Márciusban 10-én ketten, David Rowen, a mértékadó techmagazin, a Wired brit kiadásának főszerkesztője, illetve Didier Sornette, az egyik legjobb európai egyetemnek számító svájci ETH Zürich jövőkutatója beszélt a Bálnában. Ez utóbbi volt a legdrágább előadás, ketten együtt 75 ezer euró plusz áfát kóstáltak, a rendezvényszervezésért pedig 14 millió plusz áfa vándorolt Borókai Flóra zsebébe.

Tehát Matolcsyék összesen 37 millió plusz áfát fizettek ki egy jó estéért az állam pénzéből.

A Pageo legutóbb áprilisban hozott nagy nevet Magyarországra, a már említett Arjun Appadurait, aki ezúttal a nem a Bálnában tartott zártkörű elitankétot, hanem a Corvinus Egyetemen egy nyílt előadást. Hozzá hasonlóan Sornette is tartott egy nyílt fellépést a Corvinuson, a klubos esemény mellett. Nem tudni, ebben mennyi szerepe volt annak, hogy Matolcsy időközben bevásárolta magát a Corvinusra. (Arra a Corvinusra, amely közben rektorrá választotta Láczi Andrást. Aki annak a Századvégnek a vezetője, amelynek a Matolcsyék által pénzelt VS.hu kiperelte milliárdos költségű kormányzati tanulmányait.)

Appadurai egyébként arról beszélt, hogy a 21. században már eléggé meghaladott a nemzetállam mint olyan. Ez természetesen szöges ellentéte a magyar kormányzati retorikának. Ráadásul egy másik MNB-alapítvány, a PADA 39 milliót adott Kásler Miklós Nemzeti Nagyvizit című sorozatára azzal az indoklással, hogy ez “a nyugatról érkező, erősen globalista történelemszemlélet ellensúlyozására szükséges”.

Közkincs is lehetne

Azt egyébként egy percig sem állítjuk, hogy az ezekre az előadások elköltött összegek kidobott pénzek lennének, bár az is biztos, hogy ennyiből nem pont ezeket az előadókat hívtuk volna meg. De a közérthető tudományterjesztés fontos, szép és jó dolog, amire a nemzetközi tudományos elittől távol eső Magyarországon amúgy is nagy szükség van.

Az előadóválasztás egyébként abból a szempontból elég érdekes, hogy javarészt olyan embereket hívtak meg, akik Matolcsy körénél és általában véve a magyar jobboldali értelmiségnél és politikai osztálynál jóval, de jóval progresszív nézeteket képviselnek. Ami felveti egyébként a kérdést, hogy például mit gondolhatott Bogár László, az összeesküvés-elméletek doktora, miközben azt hallgatta, hogy a nemzetállam hülyeség. Vagy hogyan nézhettek ki azok a jóízű beszélgetések a progresszív gondolatok után. 

A maga módján érdekes és hasznos esemény a Brain Bar vagy a TedX is, bár nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban az ilyenek a piacról is meg tudnak élni. Ami mindazonáltal nagyon is problémássá teszi az ügyeket, hogy

láthatóan egy szűk kör egymás között, saját szórakozására mozgatta a közpénzt, és tette mindezt elég nagy lábon.

Az általunk megkérdezett rendezvényszervezők szerint magyar viszonylatban drágák ezek a rendezvények, bár a szolgáltatáshoz képest nem feltétlenül túlárazottak. Tehát a szervezők nagyságrendileg piaci áron dolgoztak, viszont mivel felső kategóriás rendezvényt szerveztek, az ár is felső kategóriás lett. Jellemzően az ügynökségi díj 15 százalék, tehát azért nem kerestek rosszul. Ha ebből indulunk ki, a Borókai cége, illetve az amúgy a szakmában elismert szereplőként számon tartott Mosaic ügynökség fejenként 10 millió körüli profitot csinált.

Csak remélni tudjuk, hogy a legutóbbi előadás iránymutató, és a következő rendezvényeket minden érdeklődő számára elérhető módon, például egy egyetemen tartja majd meg a Pageo. Már ha nem oszlatják fel és szántják be a milliárdos közpénzekből dőzsölő MNB-alapítványokat, ami vélhetően a kérdés legjobb megoldása lenne.