Vilmos
18 °C
28 °C

Megjött az államtitkár, az előző munkahelye kapott négymilliárdot

2016.04.28. 06:56

A Nemzetgazdasági Minisztérium tavaly decemberben négymilliárd forintos üzlettel gazdagított egy elektromos buszt gyártó céget, a MABI Bus Kft-t, amelyiknél korábban Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára volt a felügyelőbizottsági elnöke - írta a 168 óra.

A lap szerint Lepsényi tavaly novemberi NGM-es kinevezése után írt alá a minisztérium egy szerződést a BKV-val húsz elektromos midibusz és az azok üzemeltetéséhez szükséges akkumulátorok töltését ellátó állomások beszerzésére.

Korábban volt már egy hasonló tender, amelyet a Budapesti Közlekedési Központ írt ki, és még nyertest is hirdettek: a Siemens-Rampini-Rába 2014-ben nyerte el a megbízást 21 villanybusz leszállítására. Az ehhez kapható uniós támogatás feltételeként a kormánynak 2015. március végéig kellett volna ellenjegyeznie a beruházást, ezt azonban nem tette meg, így az üzlet meghiúsult. 

Az új pályázaton, amelyről már Lepsényi idején döntöttek, a magyar Evopro nevű cég elektromos busza nyert, a Modulo, amelyet a MABI Bus Kft. gyárt. Érdekes egybeesés, hogy Lepsényi államtitkári kinevezéséig a MABI felügyelőbizottságának elnöke volt, amiért csaknem egymillió forint jövedelmet kapott havonta - írta a 168 óra. A lap szerint Lepsényi annak a cégnek segédkezett a nagy kormányzati üzletet összehozni, amelynek korábban dolgozott.

Még érdekesebbé teszi az üzletet, hogy arról a buszról van szó, amelyiknek egy próbajáraton kigurult a kereke

A lap kereste az NGM-et, hogy Varga Mihály miniszter tudott-e Lepsényi kötődéséről. De választ nem kapott a lap. A csütörtökön megjelenő 168 óra részletesebben is foglalkozik az üggyel.