Megemelik a falusi polgármesterek fizetését

2016.05.03. 17:51

Boldog István fideszes parlamenti képviselő szerint a kisebb települések polgármesterei nagyobb fizetést is megérdemelnének, mint amit most kaphatnak az önkormányzati törvény szerint, ezért beadott kedden egy módosító javaslatot, ami megemelné az 10 ezer fősnél kisebb települések polgármestereinek illetményét. Boldog indoklása szerint erre azért van szükség, mert 

 a kisebb települések polgármesterei által elvégzett munka nem tükröződik a jövedelmükben.

Egy kistelepülés polgármestere az alapvető polgármesteri feladatokon kívül Boldog szerint elvégzi a pályázatírással kapcsolatos feladatokat, irányítja a közmunkaszervezést, előkészíti, koordinálja a közfoglalkoztatást, kiveszi a részét a hivatal munkájából, sőt, sok helyen még polgárőrködik is. Emellett "a kistelepülések polgármesterei a települések lelkiismeretei" is, akiknek munkája "heti hét napban nullától huszonnégy óráig szól". Boldog már csak tudhatja ezt, mert 1994-tő volt a nagyjából 800 fős Kétpó falu polgármestere.

Boldog ezért azt javasolja, hogy emeljék meg a polgármesterek illetményét az illetményösszeg

  • 20-ról 30 százalékára az 500 fő  alatti,
  • 40-ről 50 százalékra az 501-1500 fő közötti települések polgármesterének fizetését
  • a 1501-5000 lakosú települések vezetői továbbra is az illetmény 60 százalékát kapnák
  • az 5001-10 000 fős települések polgármesterei viszont az illetmény 65 százalékát keresnének
  • a 10 000 főnél nagyobb városok vezetői pedig annyit keresnének, mint eddig. 

 

Az illetmény, amire ezek a százalékok vonatkoznak, a helyettes államtitkároknak járó alapilletmény, illetménykiegészítés és pótlék összegével egyeznek meg a 2011-es önkormányzati törvény szerint. Ez ebben az évben összesen 392 297 forint. Vagyis egy 1300 lelkes falu polgármestere ennek a felét, 196 ezer forintot kereshetné a mostani 156 ezer forint helyett.

A javaslat azt is tartalmazza, hogy "amennyiben a település polgármestere kiemelkedő munkát végez", a képviselő-testület a polgármester illetményét  az önkormányzat saját bevételei terhére legfeljebb bruttó 200 000 forinttal megemelheti.