Betiltaná a kormány a mentolos cigit

DSOKI20140203002
2016.05.05. 17:30

Lázár János a csütörtöki kormányinfón elmondta, hogy a kormány a mentolos és kapszulás/pattintós cigaretták betiltásán és az egységes cigarettacsomagolás bevezetésén gondolkodik, erről pedig a jövő héten tárgyalnak is majd. Minderre az ad lehetőséget, hogy a Philip Morris elvesztett egy pert, amit az Egyesült királyság ellen indított. 

Az egész ott kezdődött, hogy a brit kormány hozott egy döntést, hogy a jövőben minden cigarettát, amit az országban árulnak, egységes, márkajelzésektől mentes csomagban kell árulni, amin nagy és undorító képek riasztják el az embereket a dohányzástól. A britek szerint ha az így csomagolt cigaretta sokkal kevésbé csábító, így kevesebbet dohányoznának és egészségesebbek lennének az emberek. A Philip Morris és más dohánycégek viszont úgy érezték, hogy ezzel a brit kormány korlátozza őket a szellemi tulajdonuk, vagyis a logójuk és dobozdizájnjuk használatában, amivel komoly kárt okoz nekik, ezért perre mentek.

Ebben a perben Lázár János szerint más országok mellett Magyarország is támogatta a brit kormányt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az eljárás részeként az Európai Bíróság minden ország igazságügyi minisztériumának elküldi a per aktáját, a tagállamok kormányai pedig ez alapján észrevételt tehetnek, hogy melyik féllel értenek egyet, Magyarország pedig a brit kormány oldalára állt a dohánycégekkel szemben. Valószínűleg nem emiatt, de a  dohánycégek  végül veszítettek, így Nagy Britanniában és máshol is jöhetnek a barna papíros cigik ronda képekkel.

Az EU bírósága egy másik cigis ügyben is döntött szerdán, amiben a lengyel kormány támadta meg azt az uniós döntést, ami szerint 2020-ig az egész Európai Unióban be kellene tiltani a mentolos cigarettát, mert annak "kellemes íze" csábítja az embereket az amúgy nagyon egészségtelen dohányzásra. Ráadásul a mentolos cigi még a sima dohánynál is károsabb az egészségre. A bíróság helybenhagyta az uniós tiltást. Lázár János szavaiból viszont azt lehetett kiolvasni, hogy a kormány megelőzné a 2020-as általános tilalmat, és már most tárgyalna a mentolos cigi betiltásáról.