Nagyot fékezett a magyar gazdaság

2016.05.13. 09:19

A tavalyi dübörgéshez képest megtorpant a magyar gazdaság növekedése az idei év első három hónapjában, ez látszik a KSH legfrissebb GDP adataiból.

A magyar bruttó haza össztermék idén január és március között csak 0,9 százalékkal növekedett,

amivel a legpesszimistább várakozásokat is sikerült alulmúlni. A Portfolio által megkérdezett budapesti és londoni pénzügyi elemzők 2 százalék körüli GDP növekedésre számítottak az első negyedévben, de még a legalacsonyabb becslés is 1,7 százalékos növekedést várt. Összehasonlításképpen, a tavalyi utolsó negyedévben  3,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság. 

 

A növekedést leginkább az fogta vissza, hogy kipörögtek az uniós beruházások, ami miatt az első három hónapban több mint negyedével, 27,6 százalékkal esett vissza az építőipar teljesítménye éves alapon. Az építőipar egyelőre egyre csak lefelé tart, márciusban már 33,9 százalékkal kisebb volt a szektor teljesítménye, mint tavaly ugyanekkor. 

A magyar növekedés nagy részét adó ipari termelés például márciusban már ötödik hónapja csökkent folyamatosan, márciusban például 4,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.  A növekedést szinte teljesen a szolgáltató szektor tartotta fenn, ami a háztartások növekvő költekezései miatt tudott jól teljesíteni.