Vállalkozók lehúzásából élt luxusban a szabolcsi csaló

2016.05.26. 09:31

Összesen legalább ötvenmillió forinttal károsított meg vállalkozókat a gyanú szerint egy nyírábrányi férfi 2013. és 2015. között, írja a Police.hu. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság egy 2014. augusztusi feljelentést követően indított nyomozást az ügyben, ennek során kiderült, hogy a férfi hasonló módszerrel országszerte többeket is becsapott.

Az álnéven bemutatkozó gyanúsított vállalkozóktól csalt ki milliós összegeket hitel és befektetési szerződés ígéretével, állítólagos svájci és arab kapcsolataira hivatkozva. A nyomozati anyag szerint több esetben egy szintén álnevet használó nyíregyházi ügyvéd is segítséget nyújtott a bűncselekményekhez.

A 44 éves P. Zsoltot 2015. januárban fogták el, majd vették őrizetbe 14 rendbeli csalás megalapozott gyanújával, azóta korábban elkövetett bűncselekményei miatt kiszabott szabadságvesztését tölti. A 42 éves ügyvédet szintén csalással gyanúsítják, ő szabadlábon védekezhet. P. Zsolt akkori élettársát, egy 38 éves ukrán állampolgárságú, de Nyíregyházán élő nőt orgazdaság gyanújával hallgatták ki a nyomozók. Ő a csalással szerzett pénz elköltésében vett részt, a bíróság lakhelyelhagyási tilalmát rendelte el. A pár a bűncselekményekből luxuskörülmények között élt, nagy értékű autóikat havonta, néha hetente cserélték újabbra.

A most befejezett nyomozás iratait a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. május 24-én vádemelési javaslattal küldte meg a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészségre.