Milliárdos csalást leplezett le a NAV Győrben
Üzletszerűen és bűnszervezet tagjaiként elkövetett költségvetési csalás miatt előzetes letartóztatásba került nyolc ember, akik egymilliárd forint kárt okoztak azzal, hogy sem adót, sem járulékokat nem fizettek biztonsági őrzéssel és munkaerő-közvetítéssel foglalkozó szervezetük után - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-t.
A győri házaspár irányításával működő bűnszervezet a csaláshoz egy piramisjellegű céghálózatot épített ki. Az alkalmazottakat papíron alvállalkozóként feltüntetett, főként szlovák ügyvezetők nevén lévő stróman cégekhez jelentették be. A cégeket eltüntették, mielőtt adó-és járulék-, valamint áfafizetési kötelezettségüknek eleget tettek volna.
A NAV győri pénzügyi nyomozói Győrben és további négy megyében, több mint ötven helyszínen tartottak házkutatásokat. Tíz embert előállítottak, közülük hat férfit és egy nőt a Győri Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezett. A bűnszervezet irányítóját az akció után a hegyeshalmi határnál vették őrizetbe.
A járásbíróság őt is előzetes letartóztatásba helyezte. A NAV zárolta a bűnszervezet tagjainak bankszámláit, nagy értékű autókat és ingatlanokat foglalt le. Az egyik gyanúsított lakcímén engedély nélkül tartott éles lőfegyvereket és hozzá tartozó lőszereket is találtak a nyomozók, ezért vele szemben a rendőrség is eljárást indított.