A gazdagok hihetetlen összegeket vesztettek a Brexittel, az is, aki támogatta

2016.06.28. 07:10

A Vote Leave kampányának legbőkezűbb adományozója 19 százalékot vesztett a vagyonából a döntés következtében, írja az Independent. A világ 400 leggazdagabb embere összesen több, mint 127 milliárd dollárral lett szegényebb, miután Nagy-Britannia bejelentette, hogy kilép az Európai Unióból

A 15 leggazdagabb brit vagyona 5 és fél milliárd dollárral (másfél ezer milliárd forint) lett kevesebb szinte egyik pillanatról a másikra. 

Európa leggazdagabb embere, Amancio Ortega (aki a Forbes legutóbbi jelentése szerint a világon a második helyen áll) 6 milliárdot vesztett a bejelentés után, de Bill Gates, és az Amazont megalapító Jeff Bezos is több, mint egymilliárd dollárt vesztett. 

De a legnagyobb lúzer Peter Hargreaves tőzsdeügynök, aki péntek reggel végignézte, ahogy vagyonának 19 százaléka elúszik. A dolog iróniája, hogy éppen ő adományozott több, mint 3 millió fontot (kb. 1 milliárd forint) a kilépést támogató kampánynak. 

Az Egyesült Királyság történetének legnagyobb piaci zuhanását követően harminc éves mélyponton áll a font. A Bank of England a referendum után azt nyilatkozta, minden szükséges lépést megtesz a pénzügyi stabilitás helyreállítása érdekében.