Csökkenteni kell a reptéri parkolási díjakat

2016.06.28. 11:40

A GVH elfogadta a reptér vállalásait a hosszú távú parkolási feltételeket illetően. Így ez alapján kötelezte a Ferihegy (=Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér) üzemeltetőjét, hogy: 

  • csökkentse az egy napon belül harmadik alkalommal, valamint az aznapi további behajtásokat követően az első öt percre felszámolt díjat Terminál és Prémium parkolóiban: a Terminál parkoló esetében 300, a Prémium parkoló esetében 400 forintra;
  • részesítse kedvezményben a Bónuszkártyával rendelkezőket, ami a vállalás értelmében a Terminál parkoló használatakor 15 százalékos, a Prémium parkolónál 20 százalékos mértékű kedvezményt jelent majd, így a Terminál parkoló Bónuszkártyával 50 ezer forint befizetésével 60 ezer forint, a Prémium parkoló Bónuszkártyával pedig 25 ezer forint befizetésével 28 750 forint áll a felhasználó rendelkezésére;
  • növelje 325 ezer forintra a Bónuszkártyára feltölthető összeg felső határát;
  • tegye lehetővé, hogy az érkezési szinten található buszparkoló 15 km-es körzetében ténylegesen parkolót üzemeltető vállalkozások parkolóhelyet béreljenek, alkalmanként 2 órás időkorláttal, korlátlan számú napi behajtási lehetőséggel. A havidíj férőhelyenként, három parkolókártya igénylésével a Terminál parkoló esetében nettó 150 ezer forint, a Prémium parkoló esetében 225 ezer forint, kombinált használatnál pedig 300 ezer forint lesz.

Ezek a feltételek pedig 2020-ig változatlan formában kell, hogy megmaradjanak. Mindez arra lehet jó, hogy talán kicsit nagyobb lesz a verseny a reptéri parkolási piacon. 

Mostani árakon egy napi parkolás 6-10 ezer forint körüli összegért megoldható a fogyasztóknak a kettes terminál értelmezhető közelségében. Az árakban azért is van különbség, mert a messzebb lévő parkolók olcsóbbak.