Eltűnt egy pajzs a forint elől

2016.07.07. 22:01

A pénzügyi kormánybiztos hirtelen kinevezésével már nem felel meg a jegybanktörvénynek az MNB monetáris tanácsának pillanatnyi összetétele.

A kormányfő szerdai hatállyal a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztosnak nevezte ki a monetáris tanács tagját, Bártfai-Mager Andreát, ő pedig július 6-i hatállyal az Országgyűlés elnökének benyújtott nyilatkozatában lemondott az MNB legfőbb döntéshozó szervében betöltött pozíciójáról.

A jegybankról szóló törvény kimondja, hogy az MT legalább öt, legfeljebb kilenc tagú, akik között vannak az úgynevezett „belsők” (az MNB elnöke és alelnökei), illetve a „külsők”, akiket az Országgyűlés választ meg hat évre. A jogszabály rögzíti, hogy a belső tagok száma nem érheti el a külsőkét.

Bártfai-Mager Andrea kiválásával az a helyzet áll elő, hogy az MT nyolctagú lett, köztük négy belső és négy külső  taggal, tehát az összetétel nem felel meg a törvényi előírásnak. Matolcsy György jegybankelnök még szerdán levélben fordult az Országgyűlés elnökéhez, amiben azt kérte, hogy a parlament soron kívül válasszon új tagot az MNB Monetáris Tanácsába.

Mivel a parlament nyári szüneten van, a választás rendkívül nehézkes. Szigorú jogértelmezés szerint amíg ez meg nem történik, a monetáris tanács nem működik a szabályoknak megfelelően, döntései jogilag támadhatóvá válnak. Az MT menetrendje szerint a testület jövő kedden ül össze legközelebb, július 26-án pedig kamatdöntő tanácskozást tart.

A Hvg szerint ha ezekben a napokban valaki támadást intéz a forint ellen, vagy ha a világ tőzsdéin pánik törne ki, esetleg összeomlana valamelyik kulcsfontosságú valuta, az a testület, aminek kulcsszerepe van a forint védelmében, nem felel meg a működését szabályozó törvénynek, így lényegében tehetetlen. Úgy vélik, hogy a hirtelen lépést, amivel a miniszterelnök a Miniszterelnökséget vezető Lázár Jánosnak vitt be gyomrost, ebből a szempontból nem gondolták át.