Tetten értek egy korrupt ukrán vezetőt

2016.07.08. 14:40

Korrupció miatt őrizetbe vették az ukrán hatóságok Roman Vaszilisin egészségügyi miniszterhelyettest, az MTI szerint. Vaszilisin a vád szerint épp jelentős mennyiségű, korrupcióból származó készpénzt vitt a lánya hétvégi házába, amikor lekapcsolták. 

Azt nem mondták el, hogy mennyi az a jelentős összeg, de azt igen, hogy például hogyan szerzett pénzt az egészségügyi ellátórendszeren keresztül Vaszilisin. Például Vaszilisin közbenjárására nevezték ki a donyecki származású Jurij Szernyakot egy urológiai központ élére, majd Szernyak utasította az orvosait, hogy minden műtétért szedjenek be hálapénzt vagyis egy extra, fekete szolgáltatási díjat. Ezzel utána közvetlenül Szernyaknak kellett elszámolniuk. Vaszilisinnek csak ebből havi félmillió hrivnya járt, azaz nagyjából 5,7 millió forintot kaszálhatott csak ezen a kis csapatán.

Ukrajnában egyébként hozzánk hasonlóan elfogadott, ha a betegeknek a gyógyulásért még extra összegeket kell fizetniük az orvosnak vagy az ápolóknak. Az viszont általánosabb, mint nálunk, hogy a szegényebb kórházakban a betegeknek maguknak kell megvenniük a kötszereket, gyógyászati segédeszközöket, gyógyszereket és hasonlókat, mert az intézmény már nem tudja mindenkinek finanszírozni ezeket.  

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM

Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

JEGYVÁSÁRLÁS

Szerezze be
jegyét most!