Több az új cég,de kevesebb működik

2016.07.08. 09:06

Több éves folyamatos visszaesés után az idei év első hat hónapjában nőtt az új cégek száma Magyarországon - írja a Bisnode adatai alapján a Világgazdaság. Az első félévben 5,9 százalékkal nőtt az új alapítású cégek száma a tavalyi első hat hónaphoz képest, amivel egy 2011 óta tartó negatív trend dőlt meg a Bisnode szerint. 2010-ben még 50 ezer céget alapítottak az országban, ez 2011-re 20 százalékkal esett vissza, 2015-re pedig megfeleződött. A legtöbb új cég tudományos és műszaki, vagy építőipari tevékenységű és a kiskereskedelem mellett ezekben az ágazatokban működik a legtöbb magyarországi cég. 

Magyarországon ma kicsivel több, mint 522 ezer cég működik,
 

ami elég sok ahhoz képest, hogy a válság előtt 480 ezer cég volt az országban. A működő vállalkozások száma viszont továbbra is csökken, Eddig az idén 26 ezer céget szüntettek meg. Győr-Moson-Sopron megyét leszámítva minden megyében kevesebb cég működött az elmúlt 12 hónapban, mint egy évvel korábban. Arányaiban a legtöbb cég Komárom-Esztergom, Fejér és Heves megyében szűnt meg tavaly június óta.