Ilyen, amikor focisták irányítják a külkereskedelmet

Magyarország rendkívül kereskedelem- és exportorientált ország, a GDP-arányos árukereskedelemi forgalom itt a hetedik legmagasabb a világon. A kereskedelmi többletünk is nagyon jelentős, tavaly több mint 8 milliárd euró, azaz nagyságrendileg 2500 milliárd forint volt (azaz végül is ennyivel növelte a GDP-t a külkereskedelem).

Az export tehát nagyon fontos mindannyiunk jóléte szempontjából, ezért össznemzeti érdek lenne, hogy a jó exportteljesítmény fennmaradjon. Az ezért felelős, a Külgazdasági és Külügyminisztérium által létrehozott és dotált Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. viszont nem igazán az exportsikerekkel, hanem nagyon más jellegű tevékenységeivel szokott bekerülni a hírekbe.

Mint például a Quaestor-botrányban való érintettségével, azzal, hogy sokáig nem volt hajlandó kiadni közérdekű adatait, amikor pedig kiadta, akkor azzal, hogy ezek milyen haveri pénzosztásokat tartalmaznak.

A másik nagy baj pedig az, hogy exportsikereink bár vannak, ezek nem igazán a tavaly 2,4 milliárdos veszteséget termelő, de idén már 10 milliárdból gazdálkodó kereskedőházhoz köthetők. Az MNKH-nak a magyar KKV-kat kellene segítenie a külpiacokra való kilépésben, de ennek sok nyoma nincsen. Ugyanis hiába nyittat kereskedőházat mindenféle egzotikus helyeken, például Botswanában, Laoszban, Zambiában vagy Kubában az MNKH, az érintett országokba irányuló magyar export nemhogy nőne, hanem csökken.

Nagy baráti kör

Arról korábban a Magyar Narancs írt részletesen, hogy kikhez és hogyan kötődnek egyes, az MNKH megbízásából kereskedőházat üzemeltető cégek. Azóta további szerződések kerültek napvilágra, és ezek is hasonló jegyeket mutatnak, mint a korábbiak. Az MNKH által megbízott cégek legtöbbjére igaz, hogy:

• Tavaly vagy legfeljebb néhány éve alakultak
• Az MNKH-s megbízáson kívül nincsen értékelhető üzleti tevékenységük
• Tulajdonosaik jellemzően nem rendelkeznek tapasztalatokkal a nemzetközi kereskedelem terén (ez alól konkrétan két kivételt találtunk a hazai bejegyzésű cégek között)
• Cserébe többjük valamilyen úton-módon összekapcsolható egymással, illetve a kormánykörökkel

Feltűnnek a miniszterelnök családjához közel álló jordániai üzletemberek, az Orbán Viktor vejének, Tiborcz István egyik érdekeltségében is társtulaj török milliárdos, egy Matolcsy-rokon, és egyéb, szövevényesen összekapcsolódó üzleti körök. Az MNKH-tól pénzt kapók között emellett előkerültek Szijjártó Péter haverjai, jelenlegi és volt fideszes képviselők, sőt Nógrádi György, a magát biztonságpolitikai szakértőként címkéző nagy dumás szélhámos is kapott egy havi félmilliós apanázst.

Az urambátyám-világ a cég vezetésében is megjelenik. A cég egyik vezérigazgató-helyettese Kun "Kunci" Gábor, Szijjártó Péter Dunakesziből ismerős, csak érettségivel bíró futsalos csapattársa, aki szép karrierrel lett gyorsan asszisztensből felső vezető. Bár az MNKH alkalmazottai között vannak nagyobb külkereskedelmi, illetve exportpromóciós tapasztalattal rendelkezők is, azért furcsa kinevezések is akadnak szép számmal.

• Az MNKH angol nyelvű honlapján a kelet-ázsiai térség (amelyet a térség lakói által a kulturális-geopolitikai konnotációk miatt nem nagyon kedvelt Távol-Kelet néven emlegetnek) felelőseként megadott Mengyi Linek például ez az első feltüntett munkahelye, korábban mérnökként végzett Cardiffban.
• Az Észak-Amerikával foglalkozó Pataki Nóra korábban egy Tesco hipermarketet vitt, ami komoly feladat, csak egészen más jellegű.
• Bozsoki Dániel pedig a Fidelitas kabinetvezetőjéből lett az infokommunikációs ágazat MNKH-s felelőse. Ez napjaink egyik legfontosabb ágazata, de sajnos Bozsoki életrajzából nem nagyon derül ki, hogy kívül-belül ismerné a szektor fortélyait.
• Vagy ott van például a malajziai, thaiföldi és indonéz kereskedőházat üzemeltető, szingapúri bejegyzésű, magyar tulajdonú cég regionális igazgatója, Fischer Máté, aki a magyar emberi jogi helyzettel foglalkozó Tom Lantos Intézetből érkezett a délkelet-ázsiai kereskedelem világába.

És ez csak néhány kiragadott példa a sok közül. Egyes pozíciókban tehát egész biztos, hogy profik helyett lelkes amatőrök viszik a boltot. Ami sajnos a számokon is meglátszik.

Akár jó is lehetne

Önmagában az exportpromóció egyáltalán nem ördögtől való, nagyjából a világ összes országa alkalmazza valamilyen szinten és formában. Tegyük fel például, hogy egy magyar vállalkozás nagyon jó minőségű és ár-érték arányú rézfán fütyülő rézangyalt gyárt, és lenne kapacitása növelni a termelését, de Magyarországon csak egy nagyon szűk réteg vásárolja ezt a terméket.

Az Európai Unióba ugyan relatíve könnyen exportálhatnának, de ott azóta nem veszik az emberek a rézfán fütyülő rézangyalt, hogy a svéd fogyasztóvédelem egy jelentése szerint a másfél éven aluli kisgyerekek körében 0,6 százalékkal növeli a diszlexia kialakulásának veszélyét, ha sok rézzel érintkeznek.

Ilyenkor a cég fordulhat egy állami exportpromóciós ügynökséghez, amely körbenéz a világban, hogy hol lenne kereslet a termékre, oda milyen szabályok és költségek mellett lehet exportálni, van-e helyi cég, amely tudná forgalmazni a rézangyalokat, hogy oldható meg a szállítás, az engedélyeztetés, a helyi fogyasztóvédelem mennyire szigorú ez ügyben.

Vagy fordítva is mehet a dolog, például a dubaji kereskedőház értesül róla, hogy a milliárdos huszonévesek körében mostanában nagy divat lett a rézfán fütyülő rézangyallal szelfizés, ezért rájuk lehetne sózni néhány ezer darabot, már ha tudnak 24 karátos aranyból készült, gyémántokkal kirakott verziót gyártani belőle.

Ezt más szóval úgy hívják, hogy az exportpromóciós ügynökségek csökkentik a vállalkozások tranzakciós költségeit. A külpiacokon üzletelni ugyanis nehéz: más nyelv, más szabályok, más piaci viszonyok és fogyasztói elvárások vannak. Egy KKV-nak pedig nyilván nincsenek meg az erőforrásai ahhoz, hogy egyedül megfinanszírozza ezeknek a nehézségeknek a leküzdését.

Az exportpromóciós ügynökség viszont relatíve kis létszámmal és erőforrás-ráfordítással potenciálisan nagyon sok exportőrnek tud segíteni. Ha pedig sikeresen növelik az exportot, az új befektetéseket, munkahelyeket hozhat létre, ami növeli a fogyasztást és az adóbevételeket, tehát a végén mindenki jól jár: a vállalkozó, az állam, a munkakeresők, stb.

A kérdéssel foglalkozó tudományos szakirodalom bár nem túl kiterjedt, abban egyetértést mutat, hogy a dolog alapvetően működik, legalábbis az exportpromóciós költés növeli az árukivitelt. Ugyanakkor a dolog nem ilyen egyszerű.

• Általában véve minél fejlettebb egy ország, annál kevésbé jelentős a hatás
• Az egyes állami exportpromótőrök teljesítményei között nagy különbségek vannak.
• Jobban teljesítenek azok a szervezetek, ahol nagyobb a magánszektor közvetlen beleszólása a működésbe,
• illetve azok is, ahol nem a hagyományos exportszektorokra koncentrálnak,
• és legalább közepes méretű, nem exportáló, de exportképes cégeket próbálnak nyomni.
• Emellett a kutatások szerint az exportpromóciós költés esetében nagyon erősen érvényesül a csökkenő hozadék elve, azaz nagyobb költés nem vezet arányosan nagyobb exportnövekedéshez. Tehát minél kisebb az ügynökség, annál jobb.

Azt még nem vizsgálták, hogy az exportpromóció jobb megtérülést hoz-e, mintha ugyanezt a pénzt más, a termelés hatékonyságát javító befektetésekre költötték volna. Tehát mondjuk vállalkozási támogatásra, új gépek beszerzésére vagy a munkavállalók továbbképzésére ment volna a pénz.

Az viszont elvben logikus, hogy a magyar cégeket kevésbé fejlett piacokon próbálják nyomni, ahol jobb eséllyel indulnak, mint mondjuk Nyugat-Európában, ahol jóval fejlettebb, hatékonyabb és forrásbőbb cégekkel kellene versenyezni. Ebből a szempontból tehát nem annyira gáz, hogy mindenféle egzotikus helyeken próbálják promótálni a magyar árukat, a baj az, hogy ez látszólag nem nagyon megy.

Nem jönnek a számok

Természetesen az exportpromóció beéréséhez idő kell, az MNKH-t azonban 2012-ben alapították, tehát 2016-ra ideje lenne látni valamit az eredményekből. Maga az MNKH egyébként gyakran hangoztatja sikereit, például azt, hogy eladtak némi bort meg csokit Kínába, vagy hogy pezsgőfürdőket vihet Szaúd-Arábiába egy magyar cég. Összgazdasági szinten azonban az önfényezés ellenére semmi nem látszik.

Ez onnan derül ki, hogy

Az összes érintett országba irányuló kivitel értéke euróban kifejezve nagyjából stagnál az utóbbi öt évben, és a teljes magyar exportból való részesedése pedig csökkent.

De eleve nincs értelme vizsgálni az összes érintett államot, hiszen ezek között szerepel az Egyesült Államok és Kína, a világ két legnagyobb gazdasága (az EU-tagországokat eleve nem vizsgáltuk). Itt nem várható, hogy MNKH tevékenysége összgazdasági szinten jelentős hatásokat hoz, hiszen az export döntő többsége tőkeerős, állami segítségre nem szoruló cégek révén bonyolódik. Hasonló a helyzet Oroszországgal, amely bár fontos piac, és itt akár kisebb magyar vállalatok is rúghatnak labdába, az ukrán válság miatt Moszkvára kivetett EU-szankciók eléggé betettek a kereskedelemnek, ezért ezt sem érdemes nézni.

Ha viszont ezt a három országot levonjuk, akkor már kifejezetten csökkenő számokat kapunk, mind az exporteredményben, mind a teljes kivitelből való részesedést illetően.

Van még két további ország, amely torzítja a képet. Az egyik Szerbia, ami ugyebár Magyarországgal határos, és emiatt a határmenti régiókban, de összgazdasági szinten is magas a kereskedelem. Ráadásul EU-tagságra pályázó országként nekik sok területen már össze kell hangolniuk szabályozási hátterüket az uniós előírásokkal, tehát eleve alacsonyak a tranzakciós költségek. A másik ilyen ország Törökország, amely az egyik legfontosabb magyar exportcélország, így itt nem valószínű, hogy az MNKH tevékenysége statisztikailag jelentős hatást gyakorolhat. Ráadásul Törökország az EU-s vámunió része, azaz sokkal könnyebb oda exportálni, mint EU-n kívüli országokba.

Ezeket levonva még mindig marad több mint harminc ország, ahol az MNKH valamilyen szinten képviselettel rendelkezik, ezek azonban együtt is csak a teljes magyar export 3,5 százalékát tették ki 2016 első negyedévében. Ugyanez az arány 2011-ben, azaz az MNKH Zrt. megalakulása előtt 6,2 százalék volt. De abszolútértéken is hasonló a helyzet:

Ehhez nyilván az is hozzájárul, hogy az érintett országok importpiaca nem nagyon nő. Számításaink szerint dollárban kifejezve (ebben vannak nemzetközileg összehasonlítható adatok) 2011 óta összesen 8 százalékot növekedett a piacuk. Kikértük azokat a számításokat és háttéranyagokat, amelyek alapján az MNKH kiválasztotta, hogy melyik országokban nyit képviseletet, ha megkapjuk őket, megírjuk.

Cserébe jó drága

Akkor is találunk érdekességeket, ha egyenként belenézünk az érintett országokkal folytatott áruforgalomba. Ott van például Laosz, ahol a Vitafort Zrt. nevű agrárcég viszi a kereskedőház kirendeltéségét évi 67 ezer dollárért, plusz 10 ezer dollár egyszeri összeget kaptak a kezdéshez. Ehhez képest 2016 első negyedévében 12 ezer dollár volt a teljes magyar export, de az előző évben is csak 316 ezer. Így elég gyenge a megtérülési ráta, pedig a projektet még egy fejlesztési segéllyel is megtámogatta a magyar állam, amiből a Vitafort csinálja majd meg a laoszi élelmiszerlánc-biztonsági rendszert.

Hasonló a helyzet Kambodzsában, ahol havi 23600 euróért, azaz negyedéves szinten 70800 euróért üzemeltet kereskedőházat a 2015-ben alapított Mekong Trading Kft., miközben az idei első negyedévben a teljes export 30 ezer euró volt. Ahogy az is erősen megkérdőjelezhető, hogy megéri-e havi 20 ezer dollárt költeni a botswanai, illetve 25 ezret a zambiai kereskedőházra. Ebbe a két országba összesen kevesebbet exportálunk, mint például a szintén nem gazdasági nagyhatalom Togóba vagy Barbadosra.

Ráadásul a kereskedőházak jutalékot is kapnak a rajtuk keresztül megkötött üzletek után. Ennek pontos mértéke a legtöbb szerződésben nem szerepel, de ahol igen, ott 50 százalék. Azt nem tudni, hogy eddig mennyit fizettek ki nekik ilyen célra, mivel erről nem közölt adatokat az MNKH.

Mindenesetre korábban egy, az exportpromóció világában otthonosan mozgó forrásunk azt mondta, hogy szerinte ez a konstrukció legalábbis megkérdőjelezi a dolog kifizetődését. Hiszen a KKV-k az exportértékesítés már említett nehézségei miatt jellemzően csak drágán, kis árréssel tudnak külföldön üzletelni. Ha ebből még az 50 százalékos jutalék is lejön, akkor nem is biztos, hogy van értelme az egésznek. Ez attól függetlenül is igaz, hogy a jutalékot az MNKH vagy a cég állja, előbbi esetben ugyanis végső soron a termelés indirekt állami támogatásáról van szó.

Kikértük a kereskedőháztól, hogy milyen szempontok alapján alakították ki az egyes kirendeltségek üzemeltetésére kötött szerződések árazását, ha válaszolnak, megírjuk.

Érdekes az is, hogy az MNKH milyen szektorokban gondolja úgy, hogy a magyar vállalkozások betörhetnek az egyes országok piacaira. Szinte mindenhol szerepel a vízgazdálkodás, holott ez a legtöbb vizsgált országban éves szinten néhány százezer, de még a nagyobb helyeken is kevesebb mint 10 millió dolláros importkeresletet jelent. A ló túloldala, amikor olyan széles kategóriákat adnak meg, mint az infokommunkáció vagy a biotechnológia. Ezek elég nagy és szekventált szektorok, ráadásul nagyon tőke- és kutatásigényesek. Bizonyos részterületeken persze vannak versenyképes magyar KKV-k ezen a téren is, na de ők pont botswanai vagy ghánai lehetőségekre várnának a növekedéshez?

Miközben ilyen tág kategóriákat ad meg az MNKH, a legtöbb érintett országban az adott szektorok csak az importpiac egy kis szeletét, 10-20 százalékát teszik ki. A relatíve gyorsan bővülő ázsiai és afrikai piacokon például termékszinten elég másak a piaci importigények, mint amit a kereskedőház honlapja sugall. Ráadásul ezeken a helyeken árban a kínaiakkal, minőségben a nyugati cégekkel kell egyszerre versenyezni, ami egy magyar KKV számára nem egyszerű.

Szerintük nem baj

Az MNKH egyébként közleményeiben és a nekünk küldött válaszában is azt hangoztatta, hogy “partnereinek 2014-ben az export árbevétele 760 milliárd forint volt, 2015-re 830 milliárd forint várható export árbevételt prognosztizáltak”. Egyrészt felmerül, hogy 2016 közepén miért nem rendelkeznek még pontos és végleges számokkal 2015-re vonatkozóan, hiszen már le kellett adni a céges eredménybeszámolókat is. Ennél azonban fontosabb, hogy ezek a számok önmagukban semmit nem árulnak el az MNKH teljesítményéről.

Egyrészt a partnereik száma folyamatosan nő, tehát az ebből nem következik, hogy az egy cégre eső exportbevétel is emelkedik. Állításuk szerint jelenleg 4000 partnervállalkozásuk van, és ezek közül 2014-ben 306, 2015-ben 608, 2016-ban pedig fél év alatt már 400 cégnek segítettek. Amiből az következik, hogy az egy cégre vetített exportárbevétel csökkent az MNKH-tól segítséget kérő vállalkozások körében.

Másrész az adatokból egyáltalán nem látszik, hogy ennek az árbevételnek mekkora szelete származik konkrétan azokból az üzletekből, amelyeket az MNKH segítségével hoztak tető alá. Erről is kértünk részletes adatokat a kereskedőháztól, de még nem kaptuk meg őket.

Akárhogy is csűrik-csavarják, a számok nagyon nincsenek az MNKH oldalán. De a már említett futsalos vezérigazgató-helyettes szerint ez rendben van. Kun Gábor ugyanis nemrég egy interjúban arra utalt: 

a kereskedőházak nyomán kialakuló diplomáciai kapcsolatrendszer felbecsülhetetlen.

Amivel nehéz vitatkozni: ha nem is cél, hogy jöjjenek a számok, akkor itt a kereskedelemfejlesztésnek egy olyan unortodox, spirituális-ezoterikus formájáról lehet szó, amit a gazdasági újságírás eszközrendszerével értékelni értelmetlen és lehetetlen. 

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)