Dubrovniknak elege lett a meztelen turistákból

000 Par7586435
2016.07.26. 21:27

A városi tanács döntése értelmében hamarosan pénzbírsággal sújtják azokat a turistákat, akik meztelen felsőtesttel vagy fürdőruhában flangálnak Dubrovnik történelmi belvárosában, írja az MTI.

A jövőben az óváros bejáratánál táblák fogják hirdetni, hogy felső- vagy alsóruházat nélkül, fürdőruhában nem lehet többé a belvárosban sétálgatni. Akit mégis fedetlen testrészekkel látnak, azt 500 vagy 1000 kunás (az kb. 20, illetve 40 ezer forintos) bírsággal sújthatják. A büntetéseket önkormányzati ellenőrök hajtják majd be, és ők figyelik majd a turisták ruházatát is.

A város vezetése már korábban is szeretett volna véget vetni a város központjában való meztelenkedésnek. A polgármester-helyettes, Zeljko Raguz a Slobodna Dalmacija nevű horvát napilapnak azt mondta: "Ha a múzeumokba és a templomokba nem lehet belépni megfelelő öltözék nélkül - márpedig Dubrovnik belvárosa egyfajta múzeumnak számít -, akkor szerintünk az sem illendő, hogy Dubrovnik legszélesebb és legismertebb utcáján, a Stradunon félmeztelenül sétáljanak az emberek."

A turisták öltözködésére korábban már több dubrovniki és az egyház is panaszkodott. A papok és plébánosok eddig arra kérték a templomok és apátságok látogatóit, hogy a helyhez méltóan öltözzenek fel, mielőtt a látványosságokba lépnek. A városvezetésnél egyébként akkor telt be a pohár, amikor június végén két turista is anyaszült meztelenül sétált a belvárosban, ráadásul mindketten bírság nélkül megúszták az esetet.

Dubrovnikban egyébként épp tavaly okozott galibát a Trónok Harca egyik meztelen jelenete, amelyben a Cersei Lannister királynét alakító Lena Headey vonult volna végig pucéran az egyik helyi templomban, majd onnan egészen a Sponza-palotáig sétált volna, ám a horvát katolikus egyház istenkáromlásra hivatkozva megtiltotta ezt. A stáb végül az utcán felvehette a meztelen jelenetet, de a színésznő nem tehette be a lábát a templomba, hanem annak mását megépítve rögzítették az oda tervezett jelenetet.