Megveszi egyik legnagyobb versenytársát a LogMeIn

2016.07.27. 14:04

Az egyik legsikeresebb magyar gyökerű startup, a LogMeIn egyesül a Citrixről nevű szoftvercégről leváló, szoftverszolgáltatásokban utazó GoTo üzletággal, és így egy egymilliárd dolláros szofverszolgáltató céget hoznak létre - írta a hwsw.hu.

A tervezett milliárdos bevétel jelentős része a Citrixtől származik majd (mintegy 680 millió dollár), ezt egészíti ki a LogMeIn 330 milliós becsült idei bevétele. Tehát a LogMeIn kvázi kisebb halként falja fel a nagyobbat, 1,8 milliárd dollár értékű saját részvénnyel vásárolja meg a jelentős bevétellel rendelkező, szoftverszolgáltatásokban utazó részleget.

Azt egyelőre nem kommentálta a cég, hogy a budapesti részlegét hogyan érinti a tranzakció, ha érinti egyáltalán.

A Citrix feldarabolása tavaly óta zajlik, a változatos szoftvereket fejlesztő cég kisebb, fókuszáltabb egységekre bomlik. Az egyik ilyen létrejövő entitás a GoTo üzletágból alakul, erre csapott le a LogMeIn. Ez már csak azért is jelentős fogás, mert ezzel egyik fő versenytársát veszi meg a LogMeIn.

Az egyesüléstől a két cég jelentős költségmegtakarítást remél. Az ilyenkor szívesen hangoztatott "szinergiák" mintegy 100 millió dollárt tesznek ki. A keletkezett cégben a LogMeIn részvényesei 49,9 százaléknyi, a Citrix részvényesei pedig 50,1 százalékos részesedéssel rendelkeznek majd. Ennek az oka, hogy ahhoz, hogy a felvásárlás adómentes maradjon, az anyagcégnek kell maradnia a többségi tulajdonosnak, tehát egy keveset trükköztek a részletekkel.

A bejelentés hírére a LogMeIn részvényei kilőttek, a napon túli kereskedésben szinte 18 százalékot ugrottak a papírok. Ezzel egyébként a cég tőzsdei értékelése most 1,77 milliárd dollár - írta a hwsw.hu.

A LogMeIn és más sikeres magyar startupok hátteréről készült videónkat itt találja.