Feljelentette a Kehi a szétlopott erdőgazdaságokat

2016.08.01. 17:42

Többek között lopás, csalás és hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést a múlt héten az állami erdészeteknél történt visszaélések feltárása után a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ­– tudta meg a Népszabadság. A lap információi szerint a Kehi több hónapos kutatás után hat erdészetnél közel 1,5 milliárdos kárt - felesleges kiadást és a rossz gazdálkodás miatt elmaradt bevételt - tárt fel.

Az állami erdőgazdaságok évtizedek óta zajló szétlopása tavaly került a sajtó és az ellenőrző hatóságok érdeklődésének középpontjába, miután Lázár János a parlament mezőgazdasági bizottsága előtt meglepő őszinteséggel utalt a területen zajló visszaélésekre: 

szétlopták, ellopták és szétcsalták az állami mezőgazdasági cégeket,

mondta a Kehi korábbi gyorsjelentéséből leszűrt információkra alapozva. A szervezet ekkor még csak a néhány gazdaság 2010 és 2013 közötti működését vizsgálta, de ebből is nyilvánvalóan kiderült, hogy az erdészetek működését szabályozatlanság, a versenyeztetés mellőzése, a tulajdonosi érdekek háttérbe szorulása, az átláthatatlan gazdálkodás és a kontroll hiánya jellemezte. A Kehi-vizsgálatot követte egy nyilvános Állami Számvevőszéki jelentés is, amely szintén az átvilágított gazdaságok mindegyikénél sorozatos, rendszerszintű szabálytalanságokat tárt fel. 

2016 tavaszán a Népszabadság aztán kikérte az állami tulajdonú erdőgazdaságoktól a vezetők fizetési ada­tait. Ezekből kiderült, hét állami erdőtársaság vezetője kétszer annyit keres, mint a miniszterelnök, a cégvezérek többségénél átlépik a miniszterelnök által 2010-ben meghatározott kétmilliós fizetési plafont.

A visszaélések feltárása után Lázár János elrendelte mind a 22 társaság Kehi általi átvilágítását, ebből hat már el is készült, a lap értesülései szerint ennek eredménye a mostani feljelentés. A másik 16 erdészet vizsgálata még folyamatban van, de állítólag a Kehi ott is komoly problémákat észlelt.