Százmilliós uniós támogatás lenyúlásában emlegetnek egy fideszes képviselőt
További Gazdaság cikkek
-
Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél
- Továbbra is a külföldi turisták a magyar turizmus tartópillérei
- Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra
- Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
- A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát
Uniós pályázati csalás miatt kellett távoznia posztjáról Köpeczi-Bócz Tamás uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkárnak, és az ügyben érintett lehet még Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő is, aki tízmillió forintos „alkotmányos költséget” követelt, és Voldemort nagyúrnak szólíttatta magát – írja a 168 Óra tanúvallomásokra és lehallgatási jegyzőkönyvekre hivatkozó csütörtöki cikkében.
Voldemort nagyúr és a kétszáz szociális szövetkezet
A történet szerint E. Zsoltnak, az ügy egyik gyanúsítottjának volt egy szociális szövetkezete, amellyel uniós pályázatokon szeretett volna indulni, de 2014-ben első próbálkozásra nem nyert pénzt a brüsszeli LIFE-programból. Hogy a jövőben jobb esélyekkel induljon, E. Zsolt egy ismerősén, B. Tiboron keresztül K. Péterhez fordult, aki korábban azt állította: jó kapcsolatai vannak uniós pályázatokon bennfentes emberekkel, köztük Mengyi Rolanddal, a térség fideszes országgyűlési képviselőjével. K. Péter ígéretet tett E. Zsoltnak és B. Tibornak, hogy közbenjár az ügyükben.

Ki az a Voldemort nagyúr?
Voldemort a népszerű Harry Potter regénysorozat abszolút főgonosza, akitől a jó oldalon állók annyira félnek, hogy még a nevét sem merik kimondani.
Ennek fényében elég meglepő, hogy ha igazak az állítások, Mengyi ezt a fedőnevet választotta magának a tárgyalások során.
A beajánlás után a baráti páros 2015-ben találkozhatott Mengyivel egy budapesti kávézóban. A képviselő – akit a lehallgatási jegyzőkönyvek alapján egészen bizarr módon Voldemort nagyúrnak kellett szólítani – a találkozóra egy másik öltönyös férfi kíséretében érkezett, akinek nevére nem emlékeznek a gyanúsítottak, azóta sem azonosították. E. Zsolt és B. Tibor előadták, hogy van egy kétszáz szociális szövetkezetből álló hálózatuk, ennek működtetésére szeretnének pályázni, aminek hallatán a vallomások szerint Mengyinek
felcsillant a szeme.
Alkotmányos költségnek csúfolt kenőpénz
Mengyi ezután nem sokkal már össze is hozta a szövetkezeteseket az azóta szintén gyanúsított B. Szilvia pályázatíróval, aki a tudomásukra hozta: miután megnyerték a pénzt, 50 százalékot vissza kell csorgatniuk. Ennek módját is megosztotta velük, az összeget oktatás, e-learning, konferencia- és workshopszervezés címén célszerű kiszámlázni, a pénz fele pedig náluk maradhat a valós üzemeltetési költségek fedezésére.
Az eredeti terveken az idő szorítás miatt végül változtatni kellett: az aktuális uniós költési időszak a végéhez közeledett, a pénzt 2015. december 31-ig fel kellett használni, így egyszerűsítettek a pályázaton, és kétszáz szövetkezet helyett végül húszra kértek foglalkoztatási helyett hálózatépítési támogatást. Így az összeg is módosult, első körben öt-hétszázmillió forint lett volna, és az eredeti ötven helyett csupán tíz százalék maradt volna a szövetkezeteknél, kilencven százalékot pedig különböző jogcímeken vissza kellett volna utalni.
Mengyi, aki egy korábbi találkozón egy bizonyos „L.”-re, később pedig egy „nagy emberre” is utalt, ezek után – szintén a vallomások szerin – azzal nyugtatta az aránytalanságon felháborodott szövetkezeteseket, hogy hosszú távon terveznek velük, a következő költségvetési ciklusban akár kétmilliárd forintra is pályázhatnak, és annak már tényleg csak a felét kell visszautalniuk.
A vallomások és a lehallgatott telefonbeszélgetések alapján Mengyi nem sokkal később személyes találkozót kért B. Tibortól, ahol a bizalom fontosságáról beszélt, és B.-nek
E. Zsolt, akit meglepett a kérés, ezek után szintén találkozott Mengyivel, aki a vallomások szerint neki már plusz öt, tehát összesen tízmillió forintos alkotmányos költségről beszélt, aminek a felét előre, a másik felét utólag kellett volna letenni. B. és E. ezek után hosszan dilemmáztak, átadják-e a pénzt, de végül belementek az ajánlatba, bár ehhez kölcsön kellett kérniük. A vallomások szerint Mengyi nem sokat kertelt, a pénzről szóló utolsó egyeztetésen kerek perec kijelentette:
Most öt, ha lezárják, még öt, vagy így, vagy sehogy!
Az üzletnek végül a 168 Óra értesülései szerint az időközben megkezdődött nyomozás tett be. A főszereplőket eredetileg adócsalás miatt megfigyelő NAV tájékoztatta Balog Zoltán minisztert, ezért a szóban forgó pályázat végső kiírását végül úgy módosították, hogy az ne feleljen meg az ügyben szereplő szövetkezeteknek. A támogatási kérelmeket, majd a fellebbezéseket is elutasították. E. Zsolt és B. Tibor ettől kezdve már csak az előre letett ötmilliós kenőpénzt szerették volna visszakapni K. Pétertől, aki közvetítőként járt el. Az összeget hosszas huzavona után meg is szerezték, az átadáskor tartóztatták le őket a NAV nyomozói.
Gyanúsítottak és politikai áldozatok
Az ügyben eddig öt embert gyanúsítanak különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete, valamint hivatali vesztegetés bűntette miatt. F. Márta, a szövetkezetek kecskeméti könyvelője, E. Zsolt és B. Tibor beismerő vallomást tettek, ők szabadlábon védekeznek, K. Péter, valamint B. Szilvia előzetes letartóztatásban vannak, tagadják, hogy bűncselekményt követtek volna el. A nyomozást a NAV július 11-én átadta a Központi Nyomozó Főügyészségnek, mert az adóhatóság szerint mentelmi joggal rendelkező személyt is érint.
A vallomásokat és a lehallgatási jegyzőkönyveket megszerző 168 Óra értesülései szerint az ügynek már van nagypolitikai áldozata, úgy tudják, hogy
akinek az irodájában már házkutatást is tartottak és iratokat is lefoglaltak a NAV nyomozói.
Köpeczi-Bócz állítja, távozásának semmi köze az ügyhöz
Cikkünk megjelenésének másnapján Köpeczi-Bócz Tamás levélben küldött reakciót az Indexnek. A volt államtitkár szerint felmentésében nem volt szerepe sem ennek, sem más pályázatnak, hatásköre eleve az ágazati fejlesztések összehangolása volt, nem a pályázatokkal kapcsolatos operatív feladatok.
Ezen felül közölte, hogy a házkutatásra vonatkozó információ téves.
Sem a NAV, sem más hatóság nem tartott házkutatást sem az irodámban sem abban az épületben melyben az irodám volt.
A híresztelés szerinte azon alapszik, hogy a NAV munkatársai az EMMI XIII. ker Váci úti irodaházában az érintett pályázattal kapcsolatos dokumentációkat lemásoltak, illetve az épületben lévő szerverről adatokat töltöttek le.
Mengyi szerint csak visszaéltek a nevével
Az ügy kipattanása után néhány órával a Fidesz-frakció közleményben reagált a Mengyivel kapcsolatos állításokra:
"A ügyben semmilyen módon nem vettem részt, a gyanúsítottként vallomást tevők visszaéltek a nevemmel és a pozíciómmal. A lelkiismeretem tiszta, készséggel állok minden vizsgálat elé.
Amennyiben a nyomozás érdeke úgy kívánja, és az ügyészség ezt kezdeményezi, kérni fogom a Parlamentet, hogy a mentelmi jogomat függessze fel.
- írja Mengyi a Fidesz-frakció közleményében, amely szerint további tájékoztatást nem adhatnak a folyamatban lévő ügyről. Az uniós források felhasználásáért felelős Miniszterelnökség még nem reagált az üggyel és Köpeczi-Bócz Tamás szerepével kapcsolatos állításokra.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
2 órája
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél
Változásokról döntöttek a Nemzetközi Valutaalap Magyarországot képviselő kormányzótanácsában.
4 órája
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.
48 perce
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
48 perce
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
3 órája
- Címlapon
Költségvetési csalással gyanúsítják a romák országos önkormányzatának elnökét
Lőcsei Lajos szerint Aba-Horváth István elnöknek és társainak le kell mondaniuk.
25 perce
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
6 órája
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
4 órája