A fideszes Voldemorttól a kiürülő országig

2016.08.07. 20:07

Elég durva ügyet mutatott be a héten a 168 Óra rendőrségi iratokra és lehallgatási jegyzőkönyvekre hivatkozva. Szociális szövetkezetek szerettek volna tavaly uniós pénzre pályázni, ehhez pedig az állításuk szerint az elosztásánál bennfentes Mengyi Roland fideszes képviselő segített volna nekik, ha visszaadják a megnyert pénz először 50, végül 90 százalékát. 

Mengyi tízmillió forint "alkotmányos költségnek" hívott kenőpénzt is kért bemutatott lehallgatási jegyzőkönyvek szerint, ötöt meg is kapott, emellett végig

Voldemort nagyúrnak szólíttatta magát.

Az ügyben még a pályázatok vége előtt nyomozás indult, így a nagy bizniszből kihátráltak a szereplők, de az addig összegyűjtött bizonyítékok miatt is megüthetik még a bokájukat páran. Az ügyben előkerült még Csepreghy Nándor államtitkár, és egy nagy ember, egy bizonyos "L." is. A lap szerint Köpeczi-Bócz Tamás államtitkárnak is az uniós TÁMOP-pénzek körüli csalások miatt kellett végül mennie, és állítólag a nyomozók házkutatást is tartottak hozzá tartozó irodákban.  

Mengyi Roland tagadta az egész Voldemort-sztorit és azt mondta, hogy áll bármilyen vizsgálat elé. Köpeczi-Bócz is tagadta vádakat és a házkutatást is, szerinte csak egy másik EMMI-irodából gyűjtött be adatokat a NAV. A Miniszterelnökség nem akart válaszolni arra, hogy egyáltalán megvizsgálják-e Mengyiék ügyét, de azt elismerték, hogy a rendszer korábban lehetőséget teremtett hasonló jellegű visszaélésekre.

Szlovákia is vonzóbb

Már hosszú ideje problémát okoz, hogy egyszerűen nincs munkás a munkaalapú Magyarországon, mert aki bármennyire is képzett és akar is dolgozni, azok közül egyre többen elmennek. Mostanában viszont már Szlovákia is el tudja csábítani a dolgozni vágyókat, Nyugat-Magyarország van emiatt egyre kényelmetlenebb helyzetben.

Varga Mihályék és az MGYOSZ százezres nagyságrendben hoznának be migránsokat a probléma orvoslására, ami miatt Varga szerint már egy nagyobb autóipari beruházást is elbuktunk. Tavaly 22 ezer informatikus is hiányzott az országból, mi megnéztük, hogy hogy működik két piaci alapú átképzőiskola

A külföldre vándorló magyar orvosokról megjelent friss kutatás szerint a szakemberek messze nem csak a pénz miatt mennek el. A szakmai fejlődési lehetőség, a normális munkakörnyezet vagy épp a kisebb leterheltség is igen fontos szempontok.

Csányi Sándor pedig a vágóhídjára nem talál embereket ingyen lakhatással és 20-40 százalékos fizetésemeléssel se. (Egy másik húsipari másik érdekeltségét, a Picket még meg is bírságolták a héten, mert évekig jogsértően trükköztek az árazásukkal a kereskedők felé.) Mellesleg az is látszik, hogy a külföldön dolgozók elég sok pénzt küldenek haza, főleg Németországból, Észak-Amerikából és Angliából. 

Mégse bővítjük az M7-est és az M1-est

Közben az ipari termelésünk is váratlanul behúzta kéziféket, pont az ellenkezőjét lehetett várni. A nemrég bejelentett autópályabővítéseket pedig lefújták, pontosabban felfüggesztették, úgy tűnik, hogy mégsincs rá pénz.

Orbán költözésére eközben újabb tízmilliárdot szavaztak meg. Így már biztosan nagyon szép lesz a volt Karmelita kolostor, a felújítási és berendezési költségek most járnak húszmilliárdnál.

A devizatartalékunk közben kitartóan apad, egy év alatt elment a harmada, a válság óta nem volt ilyen kevés tartaléka az MNB-nek. Az MNB-hez kapcsolódik még, hogy az alapítványi birodalmuk tele van notórius álláshalmozókkal, volt, aki 10 különböző pozíciót is kapott, de vezető beosztásúaknál simán kettő feletti az átlag.

A lakásárak tavaly bődületesen felszaladtak, de az új lakások drágulása most megállni látszik. Közben érdemes figyelni arra is, hogy újra kezd eladósodni a magyar lakosság.

A világgazdaságban aggasztó lehet, hogy a kínai gazdaság egyre gyengébben teljesít. Az Egyesült Királyság pedig máris elkezdte megszívni a brexitet. Ahogy azt egyébként előre lehetett is tudni.

A fentieken túl is történtek még érdekes dolgok azért, például: