Kína finoman megfenyegette a briteket
További Gazdaság cikkek
-
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára
- Egy éve lejárt édességeket árultak egy magyarországi üzletben, azonnal lecsapott a hatóság
- A GVH vizsgálja a Wizz Air vállalásainak teljesítését
- Észre sem veszik, de a magyarok nagy részének egészsége otthon is veszélyben van
- Keményen bírálják a szakértők a kormány nyugdíjkorrekcióját
A Brexit mellett kampányolók egyik nagy ígérete volt, hogy az EU-ból kilépve Nagy-Britannia sokkal szabadabban tárgyalhat majd a kereskedelmi partnereivel, és így sokkal előnyösebb kereskedelmi megállapodásokat köthet majd. Hogy ehhez képest mi a realitás, azt mindennél szebben mutatja meg az elmúlt idő egyik legstílusosabb fenyegetése: A Kínai Népköztársaság nagy-britanniai nagykövete a Financial Times-ban közölt véleménycikkében írta le, hogy
A brit kormány még David Cameron vezetésével megállapodott a francia EDF céggel, hogy az kínai partnerével, a China General Nuclear Power-el együtt megépítheti az Hinkley Point C nevű atomerőművet, ami 24 milliárd dolláros költségével a világ eddigi legdrágább atomerőműve lenne. A britek viszont már részben bánják, hogy rábólintottak az üzletre,
- egyrészt, mert sokak szerint indokolatlanul drága,
- másrészt, mert rájöttek, hogy akár nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet, ha egy részben kínai építésű erőműtől függ a brit energiaellátás egy része.
Nick Timothy, a pár hete miniszterelnökké választott Theresa May tanácsadója és kabinetfőnöke egy éve "Eladjuk a nemzetünk biztonságát a kínaiaknak" címmel írt egy blogbejegyezést a projektről, amelyben többek között az attól való félelmét írja le, hogy
Úgy tűnik, hogy az aggodalom a miniszterelnökig is elért, mert a kormány nemrég azt jelezte a projekt megkezdését sürgető EDF-nek, hogy az új kormány elindulása és a népszavazás miatti egyéb változások és feladatok miatt most elég sűrű a brit kormány programja, ezért inkább szeptemberben térnének vissza a kérdésre. Ezt sokan úgy értelmezték, hogy a britek legszívesebben már kihátrálnának a projektből. Valószínűleg így érezhette a kínai kormány is, ezért úgy gondolták, hogy a kínai nagykövet biztatására van szükség.
A nagykövet, Liu Hsziao-ming arról ír, mennyire fontos a nemzetközi kapcsolatokban a bizalom, és hogy a nemzetközi szabályoknak hála a kínaiak sosem aggódtak amiatt, hogy a náluk atomerőműveket építő nyugati cégek valami rosszat akarnak náluk. Arra is emlékeztette a brit kormányt, hogy Kína az ország második legfontosabb kereskedelmi partnere, viszont ha valamiért mégis kihátrálnának a Hinkley Point projektből, az rosszul hatna a Kína és Nagy-Britannia közötti kereskedelemre.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás
A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.
március 24., 13:23
- Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken
5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.
március 24., 14:03
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
1 órája
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
3 órája
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
4 órája
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
35 perce
- Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze
Szakértő magyarázza el a földrengés okát.
3 órája
- Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
9 órája
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank
Több hiányosság is előjött.
március 24., 11:44
- Gazdaság
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára
A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.
4 órája
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Címlapon
Még sosem éltek át ehhez hasonlót Mianmarban, pánikról és hatalmas ijedtségről számoltak be az érintettek
Voltak, akiknek a 28. emeletről kellett lemenekülni, miközben rengett a föld.
56 perce
- Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk
Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.
március 25., 10:35
- Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi
Nagy Márton üzent a döntés után.
március 25., 07:21
- Címlapon
Vastag bőr és memóriazavar – megszólaltak az ellenzéki politikusok Orbán Viktor reggeli rádióinterjújáról
Sorra érkeznek a felháborodott hangú reakciók.
7 órája
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
12 órája
- Címlapon
A pusztítás másodpercei – megrázó képsorokon a Délkelet-Ázsiát ért földrengés
Több régióban is rendkívüli állapotot hirdettek.
58 perce
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
6 órája
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Címlapon
„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”
Nézze meg ön is, milyen könnyen juthatna kábítószerhez Budapesten, ha akarna!
3 órája
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
8 órája
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
10 órája
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
11 órája
- Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe
A rendőrség nyomozást indított, a Magyar Honvédség már szervezi a visszaszállítást.
8 órája
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48