Gellért, Mercédesz
11 °C
14 °C

Kína finoman megfenyegette a briteket

2016.08.09. 16:25

A Brexit mellett kampányolók egyik nagy ígérete volt, hogy az EU-ból kilépve Nagy-Britannia sokkal szabadabban tárgyalhat majd a kereskedelmi partnereivel, és így sokkal előnyösebb kereskedelmi megállapodásokat köthet majd. Hogy ehhez képest mi a realitás, azt mindennél szebben mutatja meg az elmúlt idő egyik legstílusosabb fenyegetése: A Kínai Népköztársaság nagy-britanniai nagykövete a Financial Times-ban közölt véleménycikkében írta le, hogy

a britek vagy felhúzzák kínai pénzből a világ legdrágább atomerőművét, vagy ne is számítsanak jó kereskedelmi egyezményre.

A brit kormány még David Cameron vezetésével megállapodott a francia EDF céggel, hogy az kínai partnerével, a  China General Nuclear Power-el együtt megépítheti az Hinkley Point C nevű atomerőművet, ami 24 milliárd dolláros költségével a világ eddigi legdrágább atomerőműve lenne. A britek viszont már részben bánják, hogy rábólintottak az üzletre,

  • egyrészt, mert sokak szerint indokolatlanul drága,
  • másrészt, mert rájöttek, hogy akár nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet, ha egy részben kínai építésű erőműtől függ a brit energiaellátás egy része. 

Nick Timothy, a pár hete miniszterelnökké választott Theresa May tanácsadója és kabinetfőnöke egy éve "Eladjuk a nemzetünk biztonságát a kínaiaknak" címmel írt egy blogbejegyezést a projektről, amelyben többek között az attól való félelmét írja le, hogy

ha egy kínai cég építi az erőművet, akkor azt később kínai hekkerek le is állíthatják, amikor csak akarják.

Úgy tűnik, hogy az aggodalom a miniszterelnökig is elért, mert a kormány nemrég azt jelezte a projekt megkezdését sürgető EDF-nek, hogy az új kormány elindulása és a népszavazás miatti egyéb változások és feladatok miatt most elég sűrű a brit kormány programja, ezért inkább szeptemberben térnének vissza a kérdésre. Ezt sokan úgy értelmezték, hogy a britek legszívesebben már kihátrálnának a projektből. Valószínűleg így érezhette a kínai kormány is, ezért úgy gondolták, hogy a kínai nagykövet biztatására van szükség.

A nagykövet, Liu Hsziao-ming arról ír, mennyire fontos a nemzetközi kapcsolatokban a bizalom, és hogy a nemzetközi szabályoknak hála a kínaiak sosem aggódtak amiatt, hogy a náluk atomerőműveket építő nyugati cégek valami rosszat akarnak náluk. Arra is emlékeztette a brit kormányt, hogy Kína az ország második legfontosabb kereskedelmi partnere, viszont ha valamiért mégis kihátrálnának a Hinkley Point projektből, az rosszul hatna a Kína és Nagy-Britannia közötti kereskedelemre.