Kelemen, Klementina
3 °C
7 °C

Közel félmilliárd forintért őrizheti a menekülteket egy biztonsági cég

2016.08.16. 11:28

A Bizalom Zrt. nevű biztonsági cég őrizheti a menekülteket befogadó állomásokat Bicskén, Debrecenben, Vámosszabadiban és Nagyfán, összesen 482 millió forintnyi uniós pénzből. Az Átlátszó.hu az EU-s közbeszerzési értesítőben találta meg a kiírást, amely szerint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal közbeszerzésén a Bizalom Zrt. 11 pályázót vert meg a megbízásért.

A közel félmilliárd forintért a cégnek „napi 24 órában, 12 órás váltásokkal, 12/36 órás szolgálati beosztással" kellene élőerős őrzés-védést és portaszolgálatot üzemeltetnie a befogadó állomásokon. A cégnek viszont összesen 108 alkalmazottja van, ami nem lenne elég erre a feladatra, éppen ezért a nagyfai objektum őrzését alvállalkozókkal oldja majd meg a cég. 

Ezzel csak az a baj, hogy a Bizalom már korábban is alvállalkozókkal oldotta meg többek között állami objektumok elnyert őrzését is, az alvállalkozói láncban viszont gyakran szűnnek meg vagy fantomizálódnak cégek, amint elég köztartozásuk halmozódott fel ahhoz, hogy az adóhatóság elrendelje a felszámolásukat. Korábban a Vs.hu írt erről, a cikk szerint a felszámolt cégek dolgozóit új alvállalkozó veszi át a következő felszámolásig, miközben adót egyik sem fizet rendesen.