Tekla
9 °C
16 °C

A biztosítók is hatalmasat szívnak a sok természeti csapás miatt

2016.08.18. 14:30

A természeti csapások és az ember okozta katasztrófák miatt az első fél évben világszerte 31 milliárd dollár (mai árfolyamon 8500 milliárd forint) fizetési kötelezettsége keletkezett a biztosítóknak a Swiss Re svájci viszontbiztosító társaság becslése szerint. Ez 51 százalékkal több, mint a múlt év első felében és magasabb, mint az utóbbi tíz év átlaga – írja az MTI a Reutersre hivatkozva.

A természeti katasztrófák után 28 milliárd dollárt fizettek ki, háromnegyedével többet, mint egy évvel korábban, az ember okozta katasztrófák ellenben csak 3 milliárd dollárjába kerültek a biztosítóknak, 30 százalékkal kevesebbe, mint 2015 első felében.

A katasztrófák okozta kár 71 milliárd dollár volt, de ezt a biztosító társaságok az átlagosnál jóval magasabb arányban voltak kénytelenek megtéríteni, mert a katasztrófák olyan térségekben történtek, amelyekben magas a biztosítási penetráció. Különösen nagy terhet jelentettek a társaságoknak az amerikai és európai viharkárok, a kanadai erdőtüzek és a földrengés Japánban.

Viszint örvendetes, hogy a katasztrófák csak fele annyi áldozatot követeltek mint egy éve, hatezren vesztették életüket - írja Sigma nevű, rendszeresen elkészített felmérésében a Swiss Re, a világ második legnagyobb viszontbiztosítója.