Vilhelmina
11 °C
16 °C

Kevesebb pénzt utaltak haza a kivándorolt magyarok

2016.08.19. 09:38

Tavaly kevesebb pénzt utaltak Magyarországra a külföldön dolgozó magyarok 2015-ben, mint egy évvel korábban, legalábbis ez látszik a Világbank legfrissebb adataiból, amelyekről a Világgazdaság ír. A Világbank összesítése szerint a külföldi magyarok 2015-ben

4,2 milliárd dollárt utaltak haza, 460 millióval kevesebbet, mint az előző évben.

2014--ben összesen 4,65 milliárd dollárt, vagyis  mai árfolyamon átszámítva 1274 milliárd forintot küldtek haza a kinti magyarok, ami történelmi rekordnak számított. Ez volt az első év a válság óta, hogy csökkent a hazautalások összege.

A tavalyi visszaesés részben nem azzal magyarázható, hogy fukarabbak lettek a külföldön dolgozók, csak a forint gyengült a dollárhoz képest, így a kinti magyarok hazaküldött pénze dollárban kevesebbet ér. Persze az is lehet, hogy egyre többen felszámolják fel a magyarországi bázist és költöztetik ki az egész családot külföldre, akiknek így már nem kell hazautalni pénzt. 

Tavaly a KSH hivatalos adatai szerint 33 ezren költöztek végleg külföldre, ami új történelmi rekordnak számít. Azoknak a száma, akik csak rövid időre mennek ki dolgozni, tartósan 110-120 ezer fő között mozog.