Kevesebbet vásároltunk, de drágábban

2016.08.25. 22:12

Értékben 2,5 százalékkal nőtt a magyarországi élelmiszer-kiskereskedelem forgalma a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, derült ki a Nielsen elemzéséből. A mennyiségi eladás 0,2 százalékkal csökkent.

Az MTI-hez eljuttatott összefoglaló szerint az utóbbi három év legalacsonyabb értékbeni növekedését mérték az idei második negyedévben Magyarországon, de a 2,5 százalék jóval magasabb, mint a 0,8 százalékos átlagos európai növekedés. A magyar mutató a hatodik legnagyobb a kontinensen, amivel még mindig az élmezőnybe tartozunk.

A hazai mennyiségi eladás kilenc negyedévi növekedés után csökkent, míg az európai átlag 0,1 százalék növekedést mutat. Magyarországon az élelmiszerek, háztartási vegyi áruk és kozmetikumok árai átlagosan 2,7 százalékkal nőttek a tavalyi második negyedévhez képest, miközben Európában átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek az árak.

A 21 vizsgált ország közül a bevételek legnagyobb arányú, 8,9 százalékos növekedését Törökországban mérték. Ezt követte Norvégia 3,5, Svédország 3,2, Lengyelország 2,9 és Írország 2,6 százalékkal. A rangsor utolsó helyén Görögország áll, de sereghajtó még Finnország, az Egyesült Királyság, Svájc és Ausztria. Mind az öt országban csökkent az értékben mért forgalom.

Az öt nagy nyugat-európai piacot vizsgálva a legnagyobb, 2,1 százalékos növekedést Spanyolországban mérték, míg Olaszországban 1,2, Franciaországban 0,5, Németországban pedig 0,3 százalékos volt a bővülés. Az Egyesült Királyságban 1,6 százalékos  csökkenést regisztráltak.

A Nielsen elemzése alapján egész Európa élelmiszer-kiskereskedelme alacsony teljesítményt produkált. Ennek egyik oka az lehet, hogy a húsvét idén nem a második negyedévre esett.

A régiónkban a növekedés Lengyelországban 2,9, Csehországban 1,7, Szlovákiában pedig 1,0 százalékos volt, Ausztria viszont 0,8 százalékos csökkenéssel a negatív zónába került.