Elindult a tisztogatás a Budapesti Iparkamarában
További Gazdaság cikkek
- Milyen válság? Karácsonyra úgy vásárolunk, mintha nem lenne holnap
- Megvan, mikor lesznek 2025 legfontosabb gazdasági konferenciái
- Remegve vár a forint egy fontos amerikai döntést
- Nem tudnak versenyezni a BYD-val, egyesülhet két nagy japán autógyártó mamutcég
- Felfordul a világ: vezetők tömeges váltását hozhatja 2025
Egyre inkább veszti el irányítását a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) fölött az azt évekig családi bizniszként uraló Szatmáry-klán, nem elég ugyanis, hogy márciusban nem választották újra a kamara elnöki posztjára Szatmáry Kristófot, a Népszabadság úgy tudja, hogy a kamara most minden posztjából felmentette Szatmáry édesanyját, Szatmáryné Jähl Angélát.
A lap azt írja, hogy a BKIK belső etikai vizsgálata szerint Szatmáryné a kamara szabályzata alapján alkalmatlan a kereskedelmi tagozati elnöki, illetve a küldötti pozícióra, mert korábban közokirat-hamisítás miatt elítélték. A politikus/üzletasszonyt 2010-ben ítélték két év próbaidőre, amiért hamis diplomával jelentkezett a kamara tanácsadói állására.
Szatmáryné karrierjével akkor foglalkoztunk hosszabban, amikor egy 16. kerületi butik tulajdonosával eldurvuló vitájáról írtunk. Az asszony már jó ideje benne van a budapesti üzleti és politikai körökben:
- az SZDSZ fővárosi szervezetéből igazolt a Fideszhez és közgyűlési képviselő is volt,
- több trafikban is érdekelt,
- számos kereskedelmi vállalkozása van,
- több rokona is fontos pozíciókat töltött be a budapesti kamarában,
- fia, a jelenleg NGM államtitkárként dolgozó Szatmáry Kristóf pedig a kamara vezetője is volt.
Emellett Szatmáryné azzal került még be a hírekbe, hogy ő volt az egyik alapítója a kormány vasárnapi zárvatartása mellett kiálló kamuszervezetnek, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetségnek.
Szatmáryék - akikről Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is azt mondta, hogy családi bizniszként viszik a budapesti kamarát - tavasszal kezdték elveszteni a hatalmukat a BKIK felett, amikor Szatmáry Kristófot nem választották újra a szervezet elnöki posztjára. Szatmárynét ekkor még újraválasztották a kereskedelmi tagozat élére, ami belharccal fenyegetett a szervezeten belül, most viszont, úgy tűnik, gondoskodott róla a kamara, hogy ne legyen ilyen feszültség.