Civilek szerint trójai faló az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezmény

2016.09.19. 12:27

Több mint száz civil szervezet nyílt levélben fordult Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez, hogy Magyarország mondjon nemet az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezményre (Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Egyezmény - CETA), mert szerintük az súlyosan veszélyeztetné Magyarország szuverenitását, a magyar emberek érdekeit.

A Greenpeace, a Magyar Biokultúra Szövetség, a Magyarországért Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Védegylet által kezdeményezett levelet, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-nek, több mint száz civil szervezet írta alá.

Az Európai Bizottság 2016. július 5-én terjesztette be az Európai Tanács elé az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezményt elfogadásra. Az egyezményről az EU kereskedelmi minisztereinek pénteki, informális tanácsülésén is tárgyalni fognak Pozsonyban.

Az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény, amelyet trójai falóként használhatnak fel az amerikai és kanadai multinacionális cégek, hasonlóan veszélyes, mint az európai közvélemény ellenállása miatt már a vezető politikusok által is egyre kevésbé támogatott TTIP - fogalmaztak.

A szervezetek attól tartanak, hogy a CETA éppúgy a globális nagyvállalatok érdekeit szolgálja: szabad utat enged a génmódosított növényeknek, illetve az óriáscégeknek, melyek normál bírósági rendszeren kívül eső eljárásokban perelhetnék az egészséges környezetet és az állampolgárok jogait védő kormányokat.

A nyílt levélben a civil szervezetek arra is felhívják a figyelmet, hogy CETA több szempontból ellentmond annak az országgyűlési határozatnak, amely a készülő szabadkereskedelmi egyezményekre határozott meg szigorú feltételeket.

Aggodalomra ad okot, hogy az Európai Bizottság javasolja az egyezmény ideiglenes hatálybaléptetését, még a tagállami ratifikálási folyamat lezárulta előtt. Ennek következtében előállhat egy olyan helyzet, hogy a CETA alapján a kanadai cégek három éven belül akkor is beperelhetnek egyes európai kormányokat - akár Magyarországot is -, ha esetleg a végén egy tagállam vétója miatt mégsem lépne hatályba az egyezmény - írták