Még mindig nem működik teljesen az állami kukaholding

2016.09.23. 09:00

Nem tudott felkészülni a feladatára az elvileg idén április elsejétől induló állami kukaholding, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV).  

Eddig informatikai és egyéb problémák miatt nem tudták ellátni a feladataikat, most a Népszabadság arról ír, hogy még a második negyedévre vonatkozó számlák 30 százalékát nem tudták kiküldeni szeptember vége felé se. Ha érdekli, hogy mi ez az egész, itt elolvashatja részletesebben. 

Röviden összefoglalva annyira elszúrtuk a szabályozást, hogy miután nagy erőkkel államosítottuk a szemétszállító cégeket, utána azokat jelentős részét veszteséges működésre kényszerítette a kormány a különbözői adóival és díjaival. Az önkormányzatok viszont nem tudják mindenhol folyamatosan kifizetni a mínuszt, ezért csődközeli helyzetben táncol már vagy fél éve számos kukás cég. 

Az állami kukaholding feladata az lett volna, hogy a lakosság nekik fizesse a szemétszállításért a pénzt, ők pedig majd visszaosztják a cégeknek egy képlet alapján. Csak ezt nem sikerül az éles indulás után fél évvel se megoldaniuk, mert azzal szembesültek, hogy az "érintett 138 hulladékszállító cég eltérő nyilvántartásainak összefésülése" nehéz nekik.

Eddig gyorssegélyekkel oldották meg, hogy ne álljon le sehol szemétszállítás, mert abból nagy blama a lenne bárhol, és veszélyes is. Pillanatnyilag azt mondták a lapnak, hogy a végleges, működő számlázási rendszert a legfrissebb hírek szerint október elsejétől tervezik beüzemelni.