Rogán üzlettársa végezheti a bankszektor informatikai felügyeletét

2016.09.27. 13:37 Módosítva: 2016.09.27. 13:38

Milliárdos piacot zsebelt be a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Rogán Antal környezetéhez tartozó Hunguard Kft. Ugyanis kiderült, hogy csak ez a cég jogosult a magyarországi pénzintézetek informatikai tanúsítására. Ez pedig azért alakult így, mert egy új jogszabállyal a kormány monopolhelyzetet teremtett a Hunguardnak, amely így a teljes magyar bankszektor informatikai auditálását egyedül végezheti – írja a Magyar Nemzet.

A lap már korábban is írt róla, hogy gyanúsan a már eddig is nagyon erős kormányzati hátszéllel operáló cégre szabták azt a július elsején hatályba lépett kormányrendeletet, amely a pénzpiaci auditszabályokat tartalmazza. A kérdéses rendelet ellen korábban az egész szakma tiltakozott, a vád szerint indokolatlanul szűk azoknak a cégeknek a köre, amelyek megfelelnek a kritériumoknak. Most pedig az MNB közléséből kiderült, hogy valójában csak egyetlen cég, pont a Hunguard jogosult erre a tevékenységre jelenleg Magyarországon.

A Hunguard onnan lehet ismerős, hogy ez az a cég, amely segített eladni a feltalálóvá avanzsált Rogán Antal szabadalmát. A szabadalom társszerzője pedig Csík Balázs, aki 2011 és 2016 között a cég többségi tulajdonosa volt. (Azóta a Hunguard offshore cégek kezébe került.)

Azonban a cég neve korábban többször is előkerült már az elmúlt években, ők végezhették annak idején a NAV szerverére kötött nyerőgépek rendszereinek, illetve a közműcégeknek az auditját is, erős jogszabályi háttérrel. A Hunguard árbevétele ezeknek köszönhetően tavaly több mint a háromszorosára, 400 millióról 1,4 milliárd forintra ugrott, adózott eredményük 780 millió forint volt. A profit egy külföldi offshore cégbe vándorolt. A történetről itt írtunk részletesebben.