Időhúzásra kaphatott félmilliárd forint közpénzt a Dunaferr

2016.09.30. 11:24

A kormány nemrég jelentette be, hogy 480 millió forint rendkívüli segélyt ad a Dunaferrnek, hogy ők ne rúgjanak ki 1200 ember. A cég 2013-ban először 1500 embert akart kirúgni, ezt a számot végül 890-re tárgyalta le a kormány. Idén további 300 fős elbocsátást jelentettek be, de ezek közül mind a kettő elmarad majd. A jelenlegi terv szerint a következő több mint két évben a cégcsoport létszáma nem csökken, stabil marad.

Csakhogy ez igen kevésnek tűnt ennyi emberre, komoly átképzései programhoz is, meg bérfizetésre is. Az eddigi személyi költségeik alapján arányosan 10 milliárd forintból lehetne tovább foglalkoztatniuk két évig ezt az 1200 embert, nézte meg a Világgazdaság

A cég nem úgy tűnik, mint akik szuper formában lennének, félgőzzel megy az üzem, 2013-ban és 2014-ben pedig 21-21 milliárdos mérleg szerint veszteséget vallottak be, folyamatosan visszaeső árbevétel mellett. A tavalyi beszámolójukat pedig le se adták, a közlésük szerint a féléves késés a "tulajdonosi jóváhagyás hiánya". A cég szerint idén már jóra fordult a helyzet, a magas fix költségek miatti drága félüzem pedig a beruházásaik és felújításaik miatti szükségszerű leállások miatt kellett, de már nem sokáig.

A Duanferr szerint egyébként "a magyar állam fenntartja vételi szándékát". Ami elég rossz hír lenne, tekintve, hogy az ukrán tulajdonosoktól jövő olcsó nyersanyag nélkül a vételáron, és az állami vállalatoknál jelentkező extra költségeken túl is országos szinten jelentős veszteséget hozhatna össze tetszőleges állami menedzsmentcsapat.