Olivér
0 °C
4 °C

Az olajsejkek lábon lőtték magukat, és ez nekünk fog fájni

GettyImages-103135019
2016.10.01. 19:31
Az olajkartellnek nagy nehezen, de sikerült megállapodnia a kitermelés visszafogásáról, ami a várakozások szerint áremelkedést hozhat az olajpiacon. Az ok, hogy a szaúdiak megtörtek, viszont az áremeléssel pont legfőbb ellenségeiknek, Iránnak és Oroszországnak kedveznének, úgyhogy eléggé csöbörből vödörbe esnek. Már ha lesz bármi hatása a megállapodásnak, mert az is lehet, hogy végül nem történik semmi érdemleges.

Ha a nemzetközi olajpiacnak van egy, külső szemlélők számára is izgalmas tulajdonsága, az a szappanoperába illő, teljes abszurditása. Amikor legutóbb elkezdett recsegni-ropogni a piac, éppen ott tartott a történet, hogy miután a szaúdiak megpróbálták megszívatni fő katonai-politikai szövetségesüket, az Egyesült Államokat, végül csak az Egyesült Államok fő ellenségével, Oroszországgal toltak ki, meg saját magukkal, ami miatt ki kellett békülniük saját fő ellenségükkel, Iránnal.

Na, hát a rossz hír, legalábbis az autóval és/vagy repülővel közlekedő, illetve a Vlagyimir Putyint és rezsimjét nem annyira szívlelő olvasók számára, hogy ez utóbbi látszólag sikerült, más szóval a szaúdiak, akik két éve háborút indítottak az olajpiacon, mára olyan elképesztően mélyre süllyedtek, hogy kénytelenek voltak eleget tenni esküdt ellenségük minden követelésének, hogy ne omoljon rájuk a saját hülyeségük.

Ami kicsit érthetőbben megfogalmazva azt jelenti, hogy a nemzetközi olajpiac legnagyobb termelőit tömörítő kartell, az OPEC nagy nehezen megállapodott a kitermelés várva várt csökkentéséről.

Ha pedig kevesebb olaj lesz a piacon, akkor felmegy majd az ára, legalábbis ez a várakozás. Az első napokban valóban elég egészséges olajárnövekedést hozott a lépés, bár kérdés, hogy ez kitart-e. Meg hogy elég lesz-e arra, hogy kirángassa a bajból a megfáradt olajdiktatúrákat.

Papíron jó ötletnek tűnt

A Wall Street Journal szerint a dolognak nagyon egyszerű magyarázata van: a szaúdiak végignézték az olajpiaci mutatókat, és azzal szembesültek, hogy egyáltalán nem működik a stratégiájuk.

Két éve, amikor elkezdték a balhét, az volt a bajuk, hogy túl sok új, innovatív olajtermelő jelent meg a piacon, elsősorban az amerikai palaolaj-forradalmat tartották fenyegetőnek. A technológiai fejlődés és az akkori magas olajárak miatt ugyanis sok olyan helyen vált kivitelezhetővé és kifizetődővé az olajkitermelés, ahol korábban bottal sem piszkálták volna meg a kevés és rossz minőségű, nehezen a felszínre hozható olajat tartalmazó lelőhelyeket.

A sivatagban jó olcsón termelő szaúdiak erre támadásba lendültek, sorra nyitották az új olajkutakat, elkezdtek ezerrel pumpálni, hogy megvédjék piaci részesedésüket, és megpróbálják csődbe taszítani új versenytársaikat.

A gond csak az, hogy bár ez részben sikerült is, közben maguk is elkezdtek belerokkanni. Ugyanis a globális olajkereslet a világgazdaság gyengélkedése és a megújuló energiák térnyerése miatt nem igazán növekszik. Eközben viszont a többi olajexport-függő ország kénytelen maga is ezerrel termelni, hiszen ez a fő, sőt egyes esetekben nagyjából egyetlen bevételi forrásuk. Tehát a kitermelés nem csökkent, a fogyasztás viszont nem igazán nőtt.

Túl sok, túl sokáig

A számítások ma már arról szólnak, hogy az olaj túlkínálata nem akar szűnni, sőt még jövő ilyenkorra is bőven sokkal több lesz belőle a világpiacon, mint amennyire szükség van. Ez egyben azt is jelenti, hogy hacsak nem fogják vissza a termelést, az olajár tartósan alacsony marad.

Márpedig az olajexporttól brutálisan függő szaúdi gazdaság és ezzel párhuzamosan az ország életszínvonala már eddig is rendesen megsínylette az alacsony árakat. Hosszú távon pedig elég veszélyes lenne életszínvonalromlásra berendezkedni egy olyan országban, ahol a politikai hatalom legitimációját az adja, hogy az uralkodócsalád az olajpénzekből kvázi megvette a lakosság lojalitását.

A héten például a szaúdi tophivatalnokok fizetését 20 százalékkal csökkentették, és a kormányzati dolgozók egyéb juttatásait is rendesen megkurtították. Ami elég fenntarthatatlan modellnek tűnik, és ezen még az ultraortodox vallási alapokon igazgatott királyság hipermodern gazdasági tervei sem tudnának rövid távon segíteni.

Másrészt a szaúdi rezsim ugyanezekből az olajpénzekből folytat költséges szatelitháborúkat regionális hatalmi és ideológiai ellenfele, a síita Irán ellen. A fő csatatéren, Jemenben már dollárszázmilliókat vertek el a szaúdiak, és ez is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy devizatartalékuk negyedével csökkent 2014 óta.

Megtörtek a sejkek

Ennek ellenére a szaúdiak februárban még arról beszéltek, hogy ők a 20 dolláros olajárat is ki tudják bírni. Áprilisban pedig még Vlagyimir Putyin könyörgése sem hatotta meg őket, akkor ugyanis hiába lobbizott mindenki a termeléscsökkentés mellett, a szaúdiak hajthatatlanok voltak.

A Wall Street Journal forrásai szerint a szaúdi olajminiszter, Hálid al-Fálih az utóbbi néhány hét tanakodásai után jutott arra az álláspontra, hogy eljött az ideje a kitermelés megfékezésének és az áremelés kikényszerítésének. Ugyanis világosság vált, hogy alacsony olajár ide vagy oda, nem sikerült teljesen kisöpörni a piacról az OPEC-en kívüli versenytársakat, viszont az OPEC-országok elkezdtek egyre látványosabban belerokkanni a dologba, és kvázi egymás alól rugdosták ki a széket a túltermeléssel.

A dolog iróniája, hogy a szaúdiaknak részben azért is kell az áremelés, hogy több pénzt tudjanak költeni az Irán elleni proxyháborúkra. Viszont az áremeléshez pont Iránnal kellene megállapodniuk, és ez a legkeményebb dió. Állítólag korábban már beterjesztettek egy titkos tervet az OPEC elé, ami arról szólt, hogy mindenki csökkenti a kitermelését, de Irán szinten tarthatja. Azonban Teherán ebbe nem ment bele, azt követelte, hogy egyedüliként növelhesse olajexportját. A szaúdiak helyzetét jellemzi, hogy a végén még erre is rábólintottak.

A dolog másik haszonélvezője Irán mellett Oroszország lesz, amely Szíriában például azt a Bassár el-Aszadot támogatja az olajpénzekből, akinek a megdöntésére Szaúd-Arábia szintén nagyon jelentős olajpénzeket költ. Már ha tényleg működni fog maga a megállapodás, és be is tartják majd a felek.

Annyi biztos, hogy semmi sem az

Az egyik kérdőjel a megállapodás betartásával kapcsolatban abból fakad, hogy egyelőre elég homályosak a részletek, hiszen csak egy elvi szintű egyezségről van szó. Nem világos, hogy kinek pontosan mennyit kell majd vágnia a kitermelésen, és egyáltalán képesek lesznek-e kompromisszumra jutni a pontos számokról.

A másik gond az olajtermelők szempontjából, hogy a kialkudott napi 700 ezer hordós termeléscsökkentés valójában csepp a tengerben, hiszen ez a globális kínálat kevesebb mint 1 százaléka, így hosszabb távon önmagában nem lesz eget rengető hatása.

Az elemzők szerint azért mindenképpen fontos fejlemény, hogy az OPEC-országoknak sikerült legalább elvi egyezségre jutniuk, mert erre hosszú ideje nem volt már példa. Másrészt legalább sikerült padlót tenniük az olajár alá, mert a várakozások az utóbbi hetekben pont arról szóltak, hogy a hosszú hónapok stabilitása után ismét lefelé indulhat el az olajár.

Ugyanakkor a szerdai megállapodás még egyáltalán nem biztos, hogy végül hatályba lép majd, és ha igen, olyan hatalmas hatása ennek sem lesz. Arról nem is beszélve, hogy ha az áremelkedés mégis kitartana, akkor pont azt érné el, amit a szaúdiak megpróbáltak megakadályozni: hogy még több amerikai és más, OPEC-en kívüli termelő kezdjen egyre többet pumpálni, és ezzel elvegyék az arab olajmonarchiák és haverjaik piaci részesedését.

Egyelőre két dolog látszik egyértelműnek. Az egyik, hogy az olajmonarchiák egyre inkább döglődnek, és a jelenlegi világgazdasági kilátások, valamint a technológiai fejlődés iránya alapján hosszabb távon nem lesz, ami megmentse őket. A másik, hogy az olajpiac még mindig teljesen érthetetlenül működik.