Azt hitte, hogy önnek rossz a memóriája? Akkor még nem találkozott ezekkel az emberekkel!

Emlékszik még a MET-ügyre? Tudja, a sokat vitatott gázügyletre, amiből az utóbbi évek egyik legnagyobb botránya keveredett. Ne érezze rosszul magát, ha már nem igazán, azok talán még ennyire sem emlékeznek, akik részt vettek benne. Legalábbis úgy tűnhetett azon a szerdai bírósági tárgyaláson, amelyen az ügyben érintett miniszterek, állami cégvezérek, döntéshozók, energetikai szakemberek egész sora vonult fel, hogy megpróbálják felidézni a történteket.

Erre így konkrétan nem emlékszem

Ki mit miért csinált néhány évvel ezelőtt, ki kit mire utasított, miről egyeztetett, ki miért döntött úgy, ahogy döntött? Az emlékek úgy tűnik, erősen megkoptak, mindenki másra mutogat, és jellemzően

Pedig a tárgyalás elején még az is felvetődött, hogy ki kellene zárni a teremből az újságírókat, mivel túl sok üzletileg érzékeny szakmai részlet és szám kerülhet elő, ami nem a nyilvánosságra tartozik. A bíró végül úgy döntött, a sajtó maradhat, legfeljebb majd kiküldik őket, ha üzleti titkok, a közre nem tartozó részletek kerülnek szóba. Alaptalan volt a félelem, sem üzleti titkok, sem érzékeny részletek nem kerültek elő, a pécsi ítélőtábla tárgyalótermében pedig felvonult az utóbbi néhány év szinte összes, állami energetikai ügyekben meghatározó döntéshozója.

Fellegi Tamás és Németh Lászlóné fejlesztési miniszterek. Baji Csaba az MVM vezére, Kóbor György, Major György, Králik Gábor, Bally Attila az MVM és METI egykori vezetői, olyan emberek, akik ráláthattak az ügyre. (Lehőcz Balázs, a MET vezetője nem vette át az idézést, Bencsik János volt államtitkár pedig nem jelent meg a bíróságon.) A perben egyébként a MET a felperes és Tóth Bertalan szocialista képviselő az alperes, a szerződéseket kiperelő politikusnak az ügyben tett kijelentései, a cégről tett állításai miatt kellett bíróság elé mennie. A képviselő mutyit, milliárdokat, és lopást kiáltott, a MET szerint ezzel Tóth megsértette a jó hírnevüket.

Nagy lehetőség, nagy pénz

Csak hogy a sztorit felidézzük: a fejlesztési miniszter egy rendeletben rezsicsökkentés ürügyén kivételes helyzetbe hozta az MVMP nevű állami céget: a frissen létrehozott, néhány főből álló, kiterjedt ügyfélkör nélküli gázkereskedő részleget megtolta egy nagy adag olcsó gázzal és vezetékkapacitással.

Ők viszont csak álltak a lehetőség előtt, mint a sarki díler, amikor rábíznak egy konténernyi kokaint: érezték, hogy ez óriási üzlet, de azt is, hogy baj lehet belőle. Szóval szóltak egy nagyobb játékosnak, hogy bagóért tovább adnák, amit kaptak, csak vigye már el innen valaki. Több céget is megkérdeztek, de az évnek ezen a pontján ilyen mennyiséget már csak a MET tudott teríteni.

Az a MET, amely részben offshore cégek kezén volt, így a pontos tulajdonosi összetételét nem is lehetett tudni. Később kiderült, részben Garancsi István, Nagy György, Lakatos Benjámin és egy orosz üzletember kezében van. A cégből 2012 végén már 55 milliárd forintnyi osztalékot vettek ki a tulajdonosok. (Hogy úgy általában a nyereségben mekkora része volt az MVM-mel kötött ügyleteknek, pontosan azóta sem tudni, a MET szerint ők maguk sem tudják.)

Sok a kérdés

És itt kezdődnek az érdekes részletek és kérdések, és amelyek miatt Tóth is úgy gondolta, hogy mindez nem a véletlenek összjátéka.

• Miért bíztak egy ekkora mennyiséget egy olyan cégre, amely azt nem volt képes maga eladni?
• Tudták-e a minisztériumban, hogy az állami cég nem képes önállóan kereskedni ilyen mennyiséggel, és eladja egy részben offshore magáncégnek, hogy az keressen vele?
• Miért a gázévnek azon a pontján hozták ki a rendeletet, amikor a vásárlónak szánt távhős cégek már bebiztosították magukat gázzal az évre?
• Miért kellett egyáltalán egyben odaadni ezt a mennyiséget, miért nem aukcióval osztották szét a szűkös kapacitást már korábban, ahogy azt a GVH és az Európai Bizottság is elvárta volna?
• Egyáltalán: biztos, hogy az MVM nem lett volna képes maga élni a lehetőséggel, és maga keresni meg azt a hasznot, amit a MET aztán ezen az üzleten realizált?
• Miért folytatták még aztán évekig ezt a gyakorlatot?
• Eljutott-e végül a rendeletben megjelölt távhős cégekhez a nyugati olcsóbb gáz?
• Ellenőrizte-e bárki, hogy a MET a rendeletben megjelölt célt megvalósítva kereskedett? 
• Tudott-e, tudhatott-e a MET arról, hogy milyen rendelet készül?

És persze a mindezt összegző kérdés:

Vagy ahogy ők állítják, minden a legnagyobb rendben volt úgy, ahogy volt?

Az ember, aki ott se volt

A tárgyaláson mindebből nem sok derült ki, pontosabban a tanúk a "minden rendben volt" verziót képviselték, miközben leginkább az első verziót látszottak erősíteni: nagyságrendekkel tájékozatlanabbnak tűntek, mint amit feltételeznénk róluk. Az energetika csúcspozíciójában lévő emberek olyan evidens dolgokra sem emlékeztek, mint hogy akkoriban keleti, vagy nyugati irányból lehetett-e olcsóbban gázt beszerezni, illetve hogy volt-e szűkület a nyugati vezetéken. Csak a két miniszter válaszolt egészen határozottan a kérdésre, hogy természetesen nyugatról olcsóbb gáz jött. Az MVM szakemberei olyan válaszokat adtak, hogy

• nem is tudják
• ez nem az ő szakterületük
• épp külföldön voltak akkoriban
• nem is vizsgálták ezt a kérdést

A jelenleg a Főgáz vezéreként dolgozó Králik Gáborról kiderült, mélységeiben még az ominózus rendeletet sem ismeri, de hallott róla, és bár vannak olyan szerződések, amelyeken az ő aláírása szerepel, a döntés előkészítése tőle teljesen függetlenül zajlott, csak azért írta alá a papírokat, mert ő volt abban a helyzetben. Még azt is megkérdőjelezte, hogy a beszerzési árnak meghatározó szerepe van abból a szempontból, hogy a terméket eladva mekkora lesz az elérhető profit.

Kóbor Györgyről, aki korábban a MET-nél dolgozott, majd az MVM vezérigazgató helyettese lett, szintén kiderült: nem igazán figyelt másra annak idején, mint ami a legszűkebb értelemben az ő feladata volt, energetikai szakmai kérdésekben pedig egészen tájékozatlannak mutatta magát. Németh Lászlóné is jelezte, ő miniszterként 217 rendeletet írt alá, egyáltalán nem dolga az, hogy ezek előkészítő munkáját, a változtatások okát ismerje, de biztosan fellelhetők ezek a dokumentumok valahol az NFM irattárában. (Amihez persze nyugalmazása óta ő maga már nem fér hozzá.)

Abban is teljes volt a zűrzavar, hogy az MVM és a fejlesztési minisztérium egyeztettek-e a rendelet megjelenése előtt, tudták-e, hogy mit szólna az MVM egy ekkora adag kapacitáshoz. Németh Lászlóné szerint elképzelhetetlen, hogy az érintettel ne beszéltek volna azelőtt, mielőtt egy őket jelentősen érintő rendeletet kihoznak. Az MVM állítja, ilyen nem történt. Pedig ennek van jelentősége abból a szempontból, hogy a minisztériumban tudták-e előre, hogy mi lesz az ügy vége, hogy az MVM leánycége, az MVMP akkori állapotban nem képes a bálás gázkereskedelemre.

Az sem volt tiszta, hogy ismerték, egyáltalán ismerhették-e a MET valódi tulajdonosait az üzlet kezdetekor. Ami viszont kiderült, bár volt, hogy az MVMP kért garanciát arra a MET-től, hogy az olcsó gáz távhős cégekhez jusson, azt senki nem ellenőrizte érdemben, hogy ez megtörtént-e, vagyis megvalósultak-e a rendeltben kitűzött célok. Major György, az MVMP vezérigazgatója szerint, ha nem így történik, arról informálisan biztos értesült volna.

Németh Lászlóné szerint ezt nem is kell ellenőrizni hiszen az árak végül csökkentek a piacon, az MVMP pedig nyereséget könyvelt el. "Akkor valamit mégis jól csináltak" - mondta. De hogy másképpen szervezve a dolgokat, a MET-et nem behozva a történetbe nem lehetett volna-e nagyobb az állami nyereség, vagy nagyobb az árcsökkenés, az nem derült ki.