Árpád
3 °C
12 °C

Újabb ezer embert küld el a Deutsche Bank

2016.10.06. 19:59

A Deutsche Bank újabb ezer ember leépítést jelentette be csütörtökön. Júniusban már jelezték, hogy 3 ezer embert elküldenek, így a Németországban dolgozók számát összesen 4 ezerrel csökkentik. A versenyképesség növeléséért 2020-ig összesen 9 ezer dolgozójától válik meg világszerte a bank, írja az MTI.

A Portfolio pedig azt írja, hogy közben a német felügyelet megvádolta a Deutsche Bankot azzal, hogy segített a bajba jutott olasz hitelintézet, a Banca Monte dei Paschi di Sienának elrejteni a veszteségeit és szándékosan hamisan tüntetett fel több tranzakciót a könyvében. A Bloomberg által megírt vizsgálat eredménye szerint a Deutsche Bank dolgozói összesen 10,5 milliárd euró értékben könyvelhettek szándékosan rosszul 103 tranzakciót.

A Deutsche Bank profitja szinte eltűnt a június végével záródott második negyedévben, 20 millió euróra zsugorodott az egy évvel korábbi 818 millió euróról.

A bank a 98 százalék nyereségcsökkenést a brit EU-tagságról rendezett júniusi népszavazás miatti piaci bizonytalansággal és az „ultraalacsony" európai kamatkörnyezettel magyarázta. Szakértők szerint azoknak az európai bankoknak, amelyeknek nincs számottevő jelenlétük az Egyesült Államokban, megcsappantak a bevételeik a gyenge európai és ázsiai hitelezési aktivitás és a negatív kamatok miatt.

Az USA igazságügy minisztériuma 14 milliárd dollárra büntetné a bankot, amiért az fedezet nélküli kötvényeket adott el a befektetőknek. A 14 milliárdos büntetés nem fix, egyelőre tárgyalások folynak a bank és az amerikai hatóságok között arról, hogy mennyi legyen a végleges összeg. A 14 milliárdos büntetés a bank 69,5 milliárd dollárnyi saját tőkéjének ötödét vinné el. A Reuters arról írt, hogy azt pletykálják, 5,4 milliárd lehet az az összeg, amiben végül meg tudtak egyezni. A Moody's értékelése szerint egy ekkora bírság a bank nyereségességét jelentősen lerontaná, de a tőkehelyzete biztonságos maradna.

A bank további sorsa nagyban függ attól, mekkora bírságban sikerül végül megállapodni az amerikai hatóságokkal, illetve a német kormány hozzáállásától is – sokak szerint Angela Merkel csak blöfföl, amikor azt mondja, nem mentené ki a Deutschét, hogy ezzel is segítsen lejjebb alkudni a végösszeget. Részletesebben  ebben a cikkben  foglalkoztunk a bank helyzetével.