Hamis pályázattal nyertek egy milliárdos közbeszerzést Józsefvárosban

2016.10.10. 09:47

Valótlan információ közlésével nyerte el egy konzorcium a VIII. kerületi Auróra utcai rendelőintézet 997 milliós felújítását. Konkrétan a referenciáikat illetően kamuztak: azt állították, korábban csináltak már ilyet, de valójában mégsem – írja a Direkt36 oknyomozó portál.

A 2014-ben kiírt, nagyrészt uniós pénzből finanszírozott pályázaton ugyanis feltétel volt, hogy a jelentkező korábban újított már fel egészségügyi intézményt egy lift és egy fűtési rendszer „komplett cseréjével".

1(112)
Fotó: jozsefvaros.hu

A végül győztes, az EU-Line Zrt. vezette konzorcium azt állította, hogy egyik tagja Uruguayban, Pando városában már csinált ilyen munkát. Ám erről a Direkt36 azt írja, hogy a hivatkozott rendelőintézetben eleve nincs lift, hiszen az ottani épületek jellemzően egyszintesek. Emellett a fűtési rendszert se cserélték le, tehát ez a projekt nem tesz eleget a pályázati feltételeknek.

Másrészt a helyi érintettek nem is hallottak még arról a cégről, amelyik részese volt a józsefvárosi konzorciumnak. A referenciát adó uruguayi cég a Medicor Latinoamericana, amely az egykor az orvosi műszerek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Medicor Művek nevű magyar szocialista nagyvállalat helyi képviseleteként működött, majd a rendszerváltás idején vált különálló céggé.

A cég tulajdonosa és vezetője, Hídvégi László azt mondta a Direkt36-nak, hogy mindig is az „orvosi berendezésekkel való tevékenység jelentette a cég profilját”, de szerinte a vállalkozás „mindennel foglalkozott”. Hídvégi írta alá a józsefvárosi építési munkához beadott referenciaigazolást is, de nem tudott választ adni arra, hogy ezt mivel tudják igazolni, illetve hogy miért nem szerepel a pandói felújítás dokumentumaiban a cég neve.

A Medicor referenciájában azt állította, hogy a BAU R.S.I. nevű helyi cég bízta meg őket, de a beruházók erről a cégről sem hallottak. A cégiratok szerint viszont 2007 és 2014 között az Uruguayban gyakran megforduló Borzován János volt a BAU R.S.I. elnöke, akit Jakabfy Tamás józsefvárosi LMP-s képviselő „Magyarország egyik legjobban rejtőzködő oligarchájának” nevezett. 

Kocsis Máté józsefvárosi polgármester a felújított Auróra utcai szakrendelő átadási ünnepségén
Kocsis Máté józsefvárosi polgármester a felújított Auróra utcai szakrendelő átadási ünnepségén
Fotó: jozsefvaros.hu

Az építési vállalkozó Borzovánt korábban azzal vádolta meg az ügyészség, hogy pénzt kért más vállalkozóktól, hogy elintézzen nekik bizonyos hatósági ügyeket az V. kerületi önkormányzatnál. Ebben az ügyben a bíróságon bemutattak olyan hangfelvételeket is, amelyekből úgy tűnt, Borzován közeli ismeretségben van Kocsis Máté józsefvárosi polgármesterrel.

A józsefvárosi önkormányzat szerint Kocsis ugyan ismeri Borzovánt, de csak „udvariassági szinten, ahogyan a kerületben dolgozó más befektetőket is”. Borzován több szálon kapcsolódik a konzorciumot vezető EU-Line Zrt.-hez is.