Mit mond az MNB alapokmánya Matolcsy lakásügyéről?

2016.10.12. 07:10

Az Európai Központi Bank (EKB) megkeresésünkre nem kommentálta, hogy Matolcsy György MNB-elnök az UniCredit-vezér Patai Mihály luxuslakását használja.

A múlt héten, elsőként a Népszabadságban megjelent hír azért pikáns, mert az UniCredit Bank szabályos - és az utóbbi időben igencsak eredményes - működését felügyelő hatóságot jegybankelnökként éppen Matolcsy György irányítja.

Persze Patai és Matolcsy baráti viszonya régóta köztudott: Matolcsy 2010 előtt jól fizetett UniCredit-tanácsadó is volt, később pedig miniszterként, majd jegybankelnökként többször is elismerően beszélt Patairól, aki az UniCredit igazgatása mellett a Bankszövetséget is vezeti.

Ezzel együtt is tény: a jegybank alapokmánya előírja, hogy a Magyar Nemzeti Bank a szakmai és etikai szabályok maradéktalan betartásával köteles elfogulatlanul ellátni a pénzügyi közvetítő rendszer felügyeletét és ellenőrzését. Az elfogulatlanságot pedig egy ilyen szorosnak látszó baráti viszony mindenképpen megkérdőjelezi.

Az EKB válaszában a távolságtartó hozzáállását azzal magyarázza, hogy az MNB nem tagja az uniós bankfelügyeletnek. Ettől függetlenül elküldték nekünk az EKB etikai kódexét, amiből elég világosan kiderül, hogy az eurózónás bankvezetők életük magánjellegű dimenzióiban – amilyen mondjuk a lakhatás – kötelesek a központi bank reputációjára, jó hírnevére és függetlenségére figyelemmel lenni.

Beszéltünk olyan a feleket jól ismerő, névtelenséget kérő forrással, aki szerint Matolcsy és Patai barátok, ha pedig az ember barátja épp válik, akkor mindenféle segítség magától értetődő és természetes. Az ügyre rálátó forrásunk nagyon valószínűnek tartja, hogy a baráti viszony miatt a felek között nincs pénzmozgás, erről azonban nincs információnk, és egyik fél sem nyilatkozik az ügyben.