Dán befektetővel nőhet nagyra egy magyar robotikai startup

2016.10.19. 11:38 Módosítva: 2016.10.19. 14:13

Egy dán szakmai befektetéső több mint félmillió eurót invesztált az OptoForce nevű magyar robotikai cégbe - derül ki az OptoForce sajtóközleményéből. Az Enrico Krog Iversen megjelenése nagy lehetőség a vállalkozás számára, hogy betörjön a nemzetközi piacra.

A magyar cég szenzortechnológiában utazik, ami várhatóan a robotikán belül az egyik legnagyobb fejlődés előtt álló szegmens, a robotoknak ugyanis minél pontosabb képet kell alkotniuk a környezetükről, hogy jól tudják végezni a dolgukat. Az ipari robotok már ma is meglehetősen hatékonyak, 0,02 mm pontossággal tudják belőni a célt, de sok feladathoz még ez is kevés, ennek megoldásán dolgozik a cég. Az OptoForce-nak már van saját szabadalma a területen, egy csupán 160 grammot nyomó szenzor, ami a közlemény szerint teljesítményben és árban is megelőzi a versenytársait kategóriáján belül. 

A 15 főt foglalkoztató OptoForce-nak korábban is voltak pályázati forrásai és befektetői, a Day One Venture Capital Fund és a Finex Startup jelentős összeggel szállt be a cégbe. Az Enrico Krog Iversentől a plusz forrás mellett a startup-világban "okospénzként" hivatkozott üzleti tanácsokat, tapasztalatok és az iparágon belüli kapcsolatok megosztását is várja a magyar cég. A dán befektetőnek már vannak ígéretes eredményei a robotika területén, ők futtatták fel a Universal Robots nevű semmiből kinőtt, majd a kollaboratív robotok piacának vezetőjévé vált startup céget. A Universal Robotst végül a Teradyne vásárolta fel 285 millió dollárért.